Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy használtautónyi eltérés is lehet a hitelek forintosításánál

Szinte mindenben az ügyfeleknek kedvezett a jogalkotó a Kúria devizahiteles döntése utáni törvényeknél - ez a véleménye a Magyar Bankszövetségnek. A szervezet háttérbeszélgetést tartott, ahol hangfelvételt nem lehetett készíteni.

Majdnem ezer milliárdos lesz a bankszektor vesztesége, ha az elszámolás megtörténik a devizahiteleseknél, illetve majd a forinthiteleseknél is - hangsúlyozta a Bankszövetség alelnöke a háttérbeszélgetésen.

Becsei András kiemelte, az eddig megszületett jogszabályok, illetve, amelyek most készülnek, mind az ügyfelek érdekeit képviselik.

Az alelnök elmondta: a devizahitelesek legalább úgy jártak, mint aki forintban adósodott el, de lesznek olyan devizában eladósodottak, akik a forinthiteleseknél is jobban járnak a mostani elszámolás, illetve forintosítás után, átlagban egy használtautó árának megfelelő lehet az eltérés. A forintosítás a bankoknak is jó - fűzte hozzá, elsősorban azért, mert megszűnik az ügyfél számára a devizakockázat, ami a bankok kockázati költségeit csökkenti.

A jelenlegi 2500 milliárd forintos devizaállomány tehát jó eséllyel 1000 milliárddal csökkenhet, mikor befejeződik a forintosítás folyamata.

A Bankszövetség elnökségi tagja, Nátrán Roland azt hangsúlyozta: a devizahiteles probléma negatív hatással volt a magyar gazdaságra, egyértelműen visszafogta a növekedést. A devizahitelek kivezetése egy bizonytalan helyzetet szüntet meg, ami a gazdasági növekedésnek lendületet adhat, emellett a banki hitelezési aktivitás is bővülni fog.

A devizahiteles rendezéshez szükséges további két törvényről a Bankszövetség tisztségviselői egyelőre nem sokat tudtak mondani. Annyi elhangzott, hogy maradhat a fix és a referencia kamatozás, illetve a mostani kamatszintekhez hasonlóra számítanak. Arról sincs teljesen pontos menetrend, hogy mikor és milyen tartalommal kapják majd az adósok az elszámolást, csak annyit tudni, hogy 2015 folyamán minden esetet rendezni kell. Arra viszont felhívták a figyelmet, hogy bár a kommunikáció szerint átlagban 25-30 százalékkal is csökkenhet a tartozás, biztos, hogy nagy lesz a szórás: attól függően, hogy az adott bank hányszor és milyen mértékben emelt kamatot, az ügyfél mikor és mennyi hitelt vett fel, óriási eltérések lesznek.

Emellett javasolják, hogy a Nemzeti Eszközkezelő mandátumát hosszabbítsák meg, illetve a kvótáját emeljék, hogy azoknak, akiknek továbbra is gondjai lesznek a hitelek törlesztésével, segíteni tudjanak.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×