Infostart.hu
eur:
353.5
usd:
310.44
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Tíz százalék felett lehet a költségvetési hiány

Az Európai Bizottság bátorítja és támogatja a magyarországi lépéseket, de nem fűz hozzájuk hivatalos kommentárt. Erről a pénzügyminiszter beszélt Brüsszelben, azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel megbeszélést folytattak Joaquín Almuniával, a Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagjával.

Veres János elmondta: a bizottság megvárja, hogy a szeptember 1-jén Brüsszelnek benyújtandó magyar konvergencia-programban pontosan mi fog szerepelni.

A miniszter közölte: az euró bevezetésének időpontja nem volt téma a találkozón, erről egyelőre nincs is kialakult álláspont, de a konvergencia-program tartalmazza majd a tervezett céldátumot.

Veres János hangsúlyozta: addig is rendszeresen egyeztetnek a pénzügyi biztossal arról, hogy milyen intézkedéseket hoz meg a kormány saját hatáskörben és mi az, amit a parlament fogad el.

A konvergencia-program alaptételének nevezte Veres János az összes lehetséges bizonytalansági körülmény csökkentését, a dokumentum benyújtását megelőzően.

Hozzátette: a kormány az autópályépítés elszámolásával összefüggő kérdéseket is szeretné egyértelművé tenni, hogy utólag ne kelljen korrigálni azt.

A pénzügyminiszter közölte: az autópálya-építéssel összefüggő kiadások is bekerülnek az idei költségvetésbe, így annak hiánya a többször felfelé módosított GDP-arányos 9,5 százalék helyett 10,1 százalék lehet.

Címlapról ajánljuk
Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órakor Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×