Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Adventkor a zsebtolvajok is az üzletekben vannak

A zseblopások harmadát a karácsonyi bevásárlás időszakában követik el, ezért ilyenkor mindenki fokozottan ügyeljen értékeire - mondta Bencze Gyula őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési és áldozatvédelmi osztályának főmunkatársa.

Az őrnagy közölte: az idén október végéig több mint 5 ezer zseblopás jutott a rendőrség tudomására, ezeknek azonban csak 3-4 százalékát tudják felderíteni, és általában csak akkor, ha tetten érik a zsebtolvajt.

Az elkövetők kihasználják, ha valaki felelőtlen. Biztonságot adnak a belső zsebek, a zipzáras és esetleg csattal is ellátott táskák. A zseblopásokat általában utcán, közösségi közlekedési eszközön, bevásárlóközpontban, piacon követik el, kihasználva a zsúfoltságot - mondta.

A zsebtolvajok általában 3-4 fős csoportban dolgoznak: egyikük eltereli a sértett figyelmét, egy másik elemeli az értéket a táskából, a harmadik azt lesi, figyeli-e őket valaki, a társaság negyedik tagja pedig eloson a megszerzett értékkel.

Bencze Gyula hozzátette: amint zsúfolt helyre érünk, lehetőség szerint a táskát fogjuk magunk elé, mivel a zsebtolvajok általában az áldozatok mellett vagy mögött "dolgoznak". A leginkább veszélyeztetett érték a mobiltelefon, valamint a pénztárca, amelyben gyakran vannak nehezen pótolható iratok is. Célszerű a lakáskulcsot és a gépkocsi papírjait az iratoktól elkülöníteni, a készpénzt kisebb címletekben több helyre rakni, és nem ugyanott tartani a bankkártyát és a PIN-kódot.

A rendőrség munkatársai bemutattak hat tipikus elkövetési módot. Tipikus helyzet, amikor a zsebtolvaj könnyedén kiemeli a sétáló pár mögé csúszott, nyitott táskából a tárcát. Gyakori az is, hogy a zsebtolvaj cinkosa szándékosan nekimegy az előzőleg kifigyelt személynek, és amíg bocsánatot kér, társa elemeli a sértett farzsebéből a pénztárcát. Ennek egy változata, amikor útbaigazítást kérnek a sértettől, és ezalatt emelik el a pénzét.

Újabban gyakori, hogy étteremben, a székeken elhelyezett kabátokból, táskákból lopnak: a zsebtolvaj egy közeli asztalhoz ül le, székével egyre közelebb csúszik, úgy tesz, mintha keresne valamit a saját kabátjában, ezalatt pedig elemeli az értéket a kiszemelt táskából, kabátból.

Bevásárlóközpontokban előfordul, hogy a laptopot használó kap egy telefonhívást, s a beszélgetés idejére a számítógépet óvatlanul maga mellé teszi. A tolvaj leül a sértett mellé, ráborítja a kabátját a gépre, majd a kabáthoz hozzáfogott laptoppal távozik. Olykor a mozgólépcsőn emelik el a sértett táskájából az értéket.

A rendőrség azt kéri: ha valaki zsebtolvajok áldozatává válik, próbáljon meg minden részletet megfigyelni a személyleíráshoz, a feljelentést a bűncselekmény helye szerinti rendőrkapitányságon tegye meg, az ellopott bankkártyát azonnal tiltsa le, és ha a kulcsokat és az iratokat lopták el, cseréljék le a zárat.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×