Infostart.hu
eur:
354.91
usd:
311.7
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Kevesebb bort iszunk, de jobbat

Hosszú idő óta először tavaly visszaesett a borfogyasztás Magyarországon. Igaz, az emberek inkább a rosszabb minőségű termékektől pártoltak el, a drágább minőségi borokból azonban nem vettek sokkal többet.

Míg 2004 óta folyamatosan emelkedett a hazai borfogyasztás, 2007-ben kevesebb mennyiséget vásároltak az emberek, mint egy évvel korábban - állapították meg a GfK Hungária Piackutató Intézet szakemberei. Felmérésük szerint a visszaesés a reálkeresetek csökkenésével, valamint az élelmiszerárak és a közüzemi díjak emelkedésével magyarázható.

Csökkenést eredményezett a borpiac kifehéredése is, amelynek következtében sokkal kevesebb rossz minőségű bor jut el a fogyasztókhoz. Az emberek az olcsóbb borokat azonban csak kis mennyiségben tudják pótolni a drágább, minőségi termékekkel - mondta az InfoRádióban Sánta Zoltán menedzser.

A felmérésből kiderült az is, hogy 100 háztartásból 52 vásárol bort, a beszerzések száma és az alkalmanként vett termékek mennyisége pedig egyaránt csökkent tavaly. Egy háztartás egy év alatt átlagosan 20 liter bort vásárolt 2007-ben.

Visszaesés tehát nemcsak mennyiségben, hanem értékben is tapasztalható, a 6 százalékos áremelkedés ellenére.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Újabb magyar városban találtak azbesztet: azonnali beavatkozást kellett elrendelni Győrben

Újabb magyar városban találtak azbesztet: azonnali beavatkozást kellett elrendelni Győrben

Kiderült, hogy 2020 előtt Győrben is használtak azbeszttel szennyezett, osztrák bányákból származó zúzott követ bizonyos útépítések során - közölte Facebook-posztjában Pintér Bence, a város polgármestere. Bár a legveszélyesebb, murvás utakon nem találtak ilyen szennyeződést, több aszfaltozott utca felületi bevonatában, valamint a lakosok által közterületre kihelyezett zúzalékban jelen van a veszélyes anyag. Az önkormányzat azonnali, átmeneti porlekötő intézkedéseket vezetett be, a milliárdos nagyságrendű, végleges kármentesítéshez azonban itt is állami segítségre lesz szükség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×