Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.2
bux:
150366
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Police.hu

Meg akarta öletni bántalmazó volt férjét

A Somogy Vármegyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki 500 ezer forintot fizetett volna korábbi házastársa megöléséért.

A vádirat lényege szerint a vádlott négy éve vált el férjétől, akivel a viszonya a válást követően feszült maradt, mivel

a sértett különélésük után is zaklatta és bántalmazta a nőt.

A terhelt 2023. év elején határozta el, hogy felbérel valakit a férfi meggyilkolására, így jutott el egy ismerőse közvetítésével ahhoz a személyhez, aki vállalta a megbízást. A vádlott megbízottjával az egyik kaposvári temetőben találkozott először 2023 februárjában személyesen, akinek megadta a volt férje azonosításához szükséges adatokat, valamint fotót is mutatott a sértettről.

Megállapodásuk szerint a nőnek 250 ezer forintot kellett volna előlegként fizetnie, de a kaposvári benzinkútra megbeszélt találkozón csak 150 ezer forintot tudott adni a megbízottnak, ezért megegyeztek abban, hogy a fennmaradó 100 ezer forintot másnap kapja meg az első találkozásuk helyszínén.

A nőt azonban a temetőnél másnap már a rendőrség várta, így a terhelt nem jutott tovább az emberölés előkészületénél

– olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség közleményében.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a távoltartás hatálya alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×