Infostart.hu
eur:
377.18
usd:
323.24
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
közlekedési lámpa jelzőlámpa  // Red traffic light on at street intersection, leafless trees and buildings in the background.
Nyitókép: aire images/Getty Images

Így szabálytalankodunk Budapesten – mutatjuk a kihágások rangsorát

Az egyik internetes újság összeállította a leggyakoribb közúti kihágások sorrendjét. Az eredmény meghökkentő.

„10 kerékpárosból 8 teljesen figyelmen kívül hagyja a piros lámpát” – így hangzott Budapest előző főpolgármesterének elhíresült mondata, amellyel végletekig magára haragította a fővárosban bringázók széles tömegeit, majd gyorsan szembe is állította őket az autósokkal: náluk egészen biztosan jobb ez az arány - írja a vezess.hu.

A portál ugyanakkor megjegyzi, hogy az összes közlekedő minden áthaladását az ország kivétel nélküli valamennyi lámpáján kimutató statisztika akkor sem volt, és természetesen azóta sincs. Ráadásul a rendőrség nem tárolja személyautóra, kerékpárra, gyalogosra, buszra, rollerre, kisebb vagy nagyobb teherautóra, valamint kis- és nagymotorra szétszálazva a piroson átslisszoló, majd nyakon csípett közlekedők számát.

A vezess.hu arra volt kíváncsi, vajon melyik a leggyakrabban elkövetett közlekedési kihágás?

Ezért az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK), kikérték a tiloson áthajtók, a záróvonalat átlépők, valamint a buszsávot illetéktelenül használók bírságai számait és a büntetésül kiszabott éves összegeket. Mindhárom szabályszegés esetén öt évre visszamenőleg kérték el az adatsorokat, mert a nagyobb merítés többet mutat a hazai utakról. A 2023-as legfrissebb számok meglepetést okoztak.

Piros lámpa

A lámpa tiltó parancsát megszegőkre vonatkozó rendőrségi adatoknál nincs komoly mozgás mostanában. Darabra 2023-ban kaptak a legkevesebben büntetést, ellenben a bírságösszegekből két ok miatt nem lehet messzemenő következtetést levonni. Egyrészt tavaly ősszel megemelkedtek a közigazgatási bírságok nagysága, másrészt, ha valaki mondjuk telefonált a piroson áthajtás közben, akkor az ő büntetése is a tilosban járók közé került. Tehát, ha valaki a piroson való áthajtással egyidőben még bármi más szabálytalanságot is elkövetett, a rendőrség azt nem bontotta külön: minden a lámpás büntetések közé került. A piros lámpás szabálytalanságoknál a 2019-es kiugró év volt, ám ennek az okát nem sikerült kideríteni a vezess.hu-nak.

Buszsáv

Ez az év a buszsávban szabálytalanul közlekedőknél szintén kilóg a sorból, csak itt éppen a másik irányba. „Az autóbusz forgalmi sáv jogosulatlan használata miatt kiszabott helyszíni bírságok száma” akkor volt a legalacsonyabb. A tavalyi év itt is meglehetősen „jó” számot mutat, a második legkisebbet az ötesztendős időszakban. Fontos kérdés persze, hogy mi a jó a közlekedésbiztonság felől nézve: a kevés bírság vagy a sok?

A kevés utalhat javuló közlekedéskultúrára, nagyobb arányú szabálykövetésre, de kisebb számú rendőrségi ellenőrzésre is.

Záróvonal átlépése

A rendőrség ennél a szabálytalanságnál is a korábbiaknál alacsonyabb számot adott meg a tavalyi évet nézve. A bírságösszeg viszont itt a legmagasabb, amiből arra lehet következtetni, vagy ezt a szabálytalanságot sújtják a legnagyobb összegű büntetésekkel, vagy e mellé még más kihágásért is járt bírság.

Melyik szabálysértést követték el a legtöbben?

A kihágások közül úgy tűnhet, hogy a buszsávban haladást büntették a leggyakrabban, hiszen ez tart a legtovább, és nem pillanatnyi hibáról van szó. De mégsem ezt szankcionálták a legtöbbször a rendőrök, hanem a záróvonal átlépését, méghozzá a másik kettőhöz képest sokkal több esetben. Azonban a szabálytalanságok közül mégis a gyorshajtás viszi a prímet, méghozzá toronymagasan. A rendőrség tavaly 701 169 esetben szabott ki közigazgatási bírságot megengedett legnagyobb sebesség túllépése szabályszegés elkövetése miatt” – közölte a vezess.hu.

Ez azonban csak a kamerák által készített fotók alapján kiküldött bírságcsekkek száma, amihez még hozzá kell adni - a rendőrségi szóhasználatban - „megállításos módszerrel végzett sebesség-ellenőrzést". Ez további 42 595 esetet jelent, amit még tetéz a 71 931 alkalommal kiszabott helyszíni bírságok száma. Darabra soha ennyi büntetést nem kaptak még a gyorshajtók egy esztendő alatt, ebből következően a teljes bírságösszeg is magasabb minden korábbinál.

Összesen 26 215 811 000 forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség 2023-ban gyorshajtás miatt.

A portál végül arra a következtetésre jutott, hogy "a piroson áthajtók, a buszsávban, a sorban várakozók mellett időt csalók és a záróvonalon ide-oda közlekedők közül lefüleltek bírságszámai ehhez képest sehol nincsenek".

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×