Infostart.hu
eur:
354.42
usd:
306.07
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Ökomenikus Segélyszervezet kastélyosdombói központja. Forrás: Ökomenikus Segélyszervezet
Nyitókép: Forrás: Ökomenikus Segélyszervezet

Egy pár napra elfelejthetik, hogy ők hátrányos helyzetű gyerekek

Bentlakásos és bejárós táborokat is szervez nyáron az Ökomenikus Segélyszervezet – mondta az InfoRádiónak a társaság elnök-igazgatója.

Lehel László elmondta: a programok megszervezéséhez korábban adománygyűjtést szerveztek, ezen 50 millió forint gyűlt össze. Arról is beszélt, hogy az Ökumenikus Segélyszervezetnek van egy Kapaszkodó nevezetű programja, amit a hátrányos helyzetű gyerekek támogatásra hívtak életre.

"Amit most elindítottunk, az a Somogy megyei Kastélyosdombóhoz kötődik, ahol a segélyszervezet egyik nagyon fontos központja működik. Különböző foglalkoztató programok zajlanak itt, például van sajtműhely és oktatjuk a komlótermesztést is. De próbálunk a családoknak is segíteni azzal, hogy megtanítjuk őket a háztáji gazdálkodásra" – hangsúlyozta az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Ebben a központban van kellő számú szálláshely és mivel egy kastélypark is tartozik hozzá sok sporteszközzel, így folyamatosan tudnak gyerekeket fogadni.

Ahhoz, hogy a táborok költségei fedezni tudják, országos gyűjtést szerveztek, amelyben a főszerepet a Tesco játszotta. Az áruházlánc kasszáinál támogatói jegyeket lehetett venni. Végül mintegy 50 millió forint gyűlt össze – közölte Lehel László.

Ennyi pénz már elég ahhoz, hogy a gyerekek heti turnusokban váltsák egymást. A táborokban állandó napi foglalkozások vannak, amelyek szakmai és önkéntes segítők tartanak. "Minden gyerekre bőven jut segítő, tehát ez nem úgy néz ki, hogy húsz gyereket egy felnőtt felügyel" – emelte ki a segélyszervezet vezetője.

"Nagyon aktív foglalkozások vannak. Ennek egy része a felzárkózáshoz kapcsolódik, egy másik része pedig a szabadidő értelmes eltöltésével, például sportolással telik"

– tette hozzá. Lehel László azt is elmondta, hogy míg ebben az egy intézményükben több száz gyerek nyaralhat, addig országszerte, összesen több ezer kicsit táboroztatnak a szervezet többi intézményében. Sokan közülük nem maradnak éjszakára, csupán reggel érkeznek a táborba, esténként pedig otthon alszanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×