Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
324.63
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: Pixabay

Patkányok leptek el egy újbudai óvodát

Az irtást már megkezdték, de nem tudni, sikeres volt-e.

Patkányokra bukkantak a nyári szünet után a Gazdagréti téren lévő Szivárvány Óvoda épületében a dolgozók – írta a Metropol.

A lapnak Szabó László, a kerületi Fidesz-frakció vezetője azt mondta, hogy a tanév kezdete óta több alkalommal találkoztak kisebb-nagyobb patkánnyal az óvodában, feltételezhetően az épületben szaporodnak, múlt héten is láttak nemrég született egyedeket. Egy csoportszobát le is zártak az emeleten a probléma miatt,.

Az óvodavezető elismerte, hogy valóban volt patkány az intézményben, az épületen belül is. Amint felfedezték, rögtön értesítették az újbudai fenntartót, ők intézkedtek csapdákka, de arról nem tudot, hogy siekres volt-e az irtás.

Zuglóban is akadt probléma a kártékony rágcsálók miatt, a zuglói Herminka Óvoda pedagógusai az egyik ablak alatt hallottak kaparászást és éreztek bűzt. A már korábban megbontott ablakpárkány alatti üregben pedig állati ürüléket találtak. Amikor „a csoportszoba alkalmatlanná vált a gyermekek fogadására”, a szülőket itt is csak arról tájékoztatták, hogy „az esőzések miatt a csatornarendszerrel probléma adódott”. Így az adott csoportba járó gyerekeknek otthon kellett maradniuk. Az intézményben a probléma irtással később megoldódott.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Újabb díjat kell fizetni a netes csomagrendelésnél

Újabb díjat kell fizetni a netes csomagrendelésnél

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az Európai Unión kívülről érkező csomagok vámkezelésében, amelyek Magyarországon is kötelezőek. Az interneten rendelt küldeményekre a júliusban bevezetett 3 eurós átalányvám mellett további 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni, amely a csomag értékétől független, így a 150 eurónál drágább küldeményeket is érinti. A díjat nem a vásárlóknak kell intézniük, a vámkezelést továbbra is a posta, a futárszolgálat vagy a platform megbízottja végzi.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×