Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Sorban állók a Honvédkórház előtt 2020. március 16-án. A koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a kórházban kizárólag az elővizsgálati ponton történő áthaladást követően lehet igénybe venni minden járó- és fekvőbeteg ellátást. Az elővizsgálat lázmérésből és kérdőív kitöltéséből áll, amely mindenkinek kötelező.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Kiderült, kik kerülnek most a Honvédkórház intenzív osztályára

A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja - fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós főigazgató.

Az M1-nek nyilatkozva kiemelte: koronavírus-fertőzés miatt jelenleg kevés páciens fekszik a Honvédkórház intenzív osztályán, és többségében olyan betegek jutnak oda, akik nincsenek beoltva vagy négy hónapnál hosszabb ideje kapták a legutóbbi oltást.

"Tehát összességében az üzenet egyértelmű: még ma sem késő menni, sőt holnap is nyitva vagyunk, holnap is lehet jönni felvenni a harmadik oltást, mert a második oltás után négy hónappal nagyon elkezd a védettség csökkenni,

hat hónap után meg szinte alig van védettség"

- hangsúlyozta a főigazgató.

Az éppen zajló oltási akcióról azt közölte, úgy tűnik, tetszik az embereknek, hogy időpontfoglalás nélkül is megkaphatják a vakcinát, mert folyamatosan érkeznek.

Wikonkál Norbert Miklós hozzátette: ma már azt is meg lehet fontolni, hogy szükséges-e a negyedik oltás. Kifejtette, a 60 év felettieknek, a valamilyen krónikus betegséggel - például cukorbetegséggel vagy daganattal - rendelkezők számára egyértelműen javasolják.

Kérdésre elmondta azt is, a honvédség saját laboratóriumaiban is megállapították, hogy az omikronnal fertőzöttek aránya 90 százalék felett van, vagyis a delta variáns "már csak ritka vendégként jelenik meg".

Hozzátette, az omikron nagyon gyorsan átfertőzheti a lakosságot, ugyanakkor gyorsan le is csenghet, és - a remények szerint - ez jelentheti a koronavírus-járvány végét. Megjegyezte: bár az esetszámok folyamatosan nőnek, a koronavírus omikron variánsa sokkal "szelídebb", mint az eredeti, vuhani törzs vagy a delta variáns volt.

Sajnálatosnak nevezte, hogy egyre népszerűbb az antitest teszt, mert ennek a "tudományos hozadéka nagyon csekély", és ennek az eredményéből nem érdemes következtetéseket levonni.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vezető befektetési szakemberei és ismert milliárdos üzletemberek is konkrét ötleteket hoznak, a részvényektől és állampapíroktól az energián és nyersanyagokon át egészen a bitcoinig és az ingatlanig. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a program itt érhető el, a regisztráció pedig itt. Portfolio Signature előfizetők díjmentesen vehetnek részt az eseményen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×