Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Véres véget ért az iszogatós szaunázás

A Somogy Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 39 éves férfival szemben, aki súlyosan ittas állapotban, különösebb indok nélkül olyan brutálisan bántalmazta ismerősét, hogy a sértett halála csak a véletlen folytán nem következett be.

A megyei főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2020 novemberében felkereste ismerősét, a későbbi sértettet, mivel előzetesen megbeszélték, hogy közösen fognak italokat palackozni. A két férfi a közös munka közben nemcsak palackozta, hanem fogyasztotta is a sértett almaborát és pálinkáját, amitől ittas állapotba kerültek.

Az esti órákban közösen átmentek a sértett egyik közelben lakó ismerőséhez, ahol az ott lévő baráti társasággal szaunázni kezdtek, közben pedig folytatták az italozást, végül a szaunaházban újra csak a két férfi maradt. A súlyos fokban ittas vádlot különösebb indok nélkül vitát provokált a sértettel, majd dulakodni kezdett, aminek során többször meglökte, utána pedig ököllel állcsúcson ütötte.

A vádlott ezt követően marokra fogott egy üres borosüveget, majd azzal legalább nyolc ütést mért a sértett fejére egészen addig, míg a palack a férfi fején szilánkosra nem tört.

Az ütések következtében a sértett a földre esett, amitől a testfelületén a szétszóródott üvegcsereptől további vágott sebzések keletkeztek.

A vádlott ezután felhagyott a sértett bántalmazásával, és önkívületi állapotban kiabálni kezdett, melyre felfigyelt a házigazda, illetve az ott lévő baráti társaság tagjai, akik értesítették a mentőket. A sértett a bántalmazás következtében súlyos – többek között a koponyacsont, az orrcsont, és a csontos szemkeret törésével járó – sérüléseket szenvedett, amitől ugyan életveszélyes állapot nem alakult ki, azonban az eszköz élet kioltására alkalmas jellegére, a bántalmazás erejére, valamint a célzott testtájékra tekintettel fennállt a reális lehetősége olyan sérülés kialakulásának, amely

könnyen a sértett halálát eredményezhette volna.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására indítványt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×