eur:
394.28
usd:
365.03
bux:
65607.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay

Kevésbé tűnnek önkritikusnak a magyar autósok

A válaszadók szerint a telefonálás és a gyorshajtás a legnagyobb probléma – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. De a valóságban nem ezekért járt a legtöbb büntetés.

Évtizedek óta nem volt olyan alacsony a személysérüléses balesetek száma, mint az idei év első négy hónapjában. A 2010-ig visszamenő rendőrségi adatok szerint az idei év első harmadában 3709 baleset történt, mely 17 százalékos csökkenést jelent 2019 ugyanezen időszakához képest, 2010 óta pedig ez a legalacsonyabb adat.

A kedvező adatokban főszerepet játszott, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások eredményeként országszerte nagyon alacsony volt a forgalom. Ezt jelzi, hogy idén, csak márciusban és áprilisban összesen 1689 személysérüléses baleset történt, szemben 2019 azonos időszakához képest, amikor 2538 baleset szerepelt a statisztikában. Tehát ebben a két idei hónapban 33,4 százalékkal kevesebb volt a baleset, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor májusban –

az enyhítések életbe lépésével – emelkedni kezdett a balesetek száma,

a rendőrség ezért határozott fellépést helyezett kilátásba a veszélyesen közlekedőkkel szemben.

A balesetek továbbra is elsősorban a gyorshajtásra, az elsőbbségadás elmulasztására, a kanyarodási szabályok és a követési távolság be nem tartására vezethetők vissza. Fontos, hogy a rendőrségi statisztika a balesetek fő okaként egy tényezőt vesz csak figyelembe, pedig egy-egy balesetnek több oka is lehet.

Másképp látjuk magunkat és másokat

A K&H biztos jövő felmérése azt vizsgálta, hogy a 30-59 éves korosztály tagjai mennyire tartják szabálykövetőnek az autósokat általában, valamint azt, hogy a sofőrök saját bevallásuk szerint betartják-e a szabályokat. Amikor arról volt szó, hogy a szabályokat saját maguk mennyire tartják be, akkor négy szempontból is pozitívabb válaszokat adtak a megkérdezettek: előzés, parkolás, kanyarodás, közlekedési lámpa jelzései.

A K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese szerint ugyanakkor fontos lenne, hogy az autósok magukkal szemben is kritikusok legyenek. Mint kiemelte, a gyorshajtás esetében különösen fontos, hogy nem csak az adott útvonalon érvényes sebességhatárokat kell betartani, hanem az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni. Az úgynevezett relatív gyorshajtás ugyanis gyakran balesetveszélyes helyzetet idézhet elő – tette hozzá Kaszab Attila, s nem-életbiztosításokért felelős vezetője, aki szerint több tudatossággal, kevesebb baleset lesz az utakon.

Telefon a kézben és a gyorshajtás

A megkérdezettek 81 százaléka szerint leginkább a vezetés közbeni telefonhasználatra vonatkozó szabályokat nem tartják be az autósok, és szintén 81 százalék gondolja úgy, hogy a sebességhatárt is túllépik. Tízből heten úgy látják, hogy az előzési szabályokat is figyelmen kívül hagyják a sofőrök, ezeknek a betartását egyébként főleg a nők tartják problémásnak. A kanyarodás kettéosztja a megkérdezettek táborát: a válaszadók valamivel több, mint 50 százaléka mondta azt, hogy a sofőrök figyelembe veszik ezeket a szabályokat, 49 százalékuk azonban ellenkező véleményen volt. A közlekedési lámpa szerepelt a legjobban, az érintettek 80 százaléka szerint erre figyelnek az autósok – áll a K&H Biztosító sajtóközleményében.

A sebességhatár átlépését az autósok 64 százaléka vallotta be,

10 százalékuk pedig azt mondta, hogy erre gyakran sor kerül. Több mint 36 százalékuk viszont saját bevallása szerint sosem hajt gyorsan. Jelentősek a különbségek a nemek szerint is: a férfiak mindössze 27 százaléka, míg a nőknek már a fele tartja be mindig a sebességhatárokat saját bevallásuk szerint. A vezetés közbeni telefonálás mellőzésére az érintettek 63 százaléka szigorúan figyel, 37 százalékuk viszont bevallotta, hogy előfordul, hogy vezetés közben mobiltelefont használ. Ez jóval elmarad attól, amit összeségében a sofőrökről gondolnak, ebben az esetben ugyanis

a magyarok szerint 81 százalék telefonál vezetés közben.

A kutatásból az is kiderült, hogy bár a vezetés közbeni telefonálást tartották az egyik a leggyakrabban megszegett szabálynak, ezért az érintettek kevesebb mint 1 százaléka kapott büntetést az elmúlt három évben. A sebesség túllépéséért 13 százalékot büntettek meg, a megállási és parkolási szabályok megsértéséért pedig 10 százalék kapott büntetést.

A Free Association megbízásával végzett K&H biztos jövő felmérésben negyedévente 500 fő vesz részt, a minta országosan reprezentatív a 30-59 éves, online lakosságra, nem, kor, régió és településtípus szerint. Az adatfelvétel 2019. november 15. és 26. között zajlott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 000 négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar vármegyei székhely térségében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×