Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Párját ritkító a Fidesz makacssága a gazdasági bizottság elnöke szerint

Eredményesnek és hasznosnak tartja a csütörtöki gazdasági csúcstalálkozót az eseménynek helyet adó gazdasági és informatikai bizottság szocialista elnöke.

Podolák György az InfoRádióban elmondta: a legnagyobb pozitívum, hogy elindult egy közös társadalmi gondolkodás a gazdasági válság hatásainak enyhítése érdekében.

A politikus bírálta a fideszes képviselőket, és úgy fogalmazott: Európában szinte Magyarország az egyetlen olyan állam, ahol a pártok nem tudnak együttműködni krízishelyzetben sem.

Podolák György nyilatkozatára reagálva a Fidesz helyettes szóvivője közleményében azt írta: a kormány a válságot alkalmatlan és hiteltelen eszközökkel akarja megoldani, hitelfelvétel és megszorítások helyett a gazdaság élénkítésére, adócsökkentésre és munkahelyteremtésre lenne szükség.

Korábban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kilenc munkaadói szervezet és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Reformszövetség támogatni fogja a kormány válságkezelő programját.

Dávid Ferenc hangsúlyozta: ehhez azt várják a kabinettől, hogy még idén elkezdődjön a nyugdíj és az önkormányzati rendszer, az egészségbiztosítás, valamint a felsőoktatás átalakítása.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×