Infostart.hu
eur:
380.4
usd:
322.69
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Csaba László: Magyarország elszalasztotta esélyeit

Csaba László közgazdász szerint hiába van kiigazító csomag, nincsenek meg a gazdasági növekedés gyorsulásának azok a feltételei, amelyekkel a Pénzügyminisztérium számol. Hozzátette: míg a szomszéd államok kihasználták lehetőségeiket, Magyarország elszalasztotta esélyeit.

Irányában "jó részlépésnek" tartja Gyurcsány Ferenc adócsökkentési javaslatát Csaba László közgazdász.

Az a kormányzat, amely az előző években nevetségessé tett minden olyan gondolatot, miszerint legalább a kis- és középvállalkozások esetében szükség volna a munkaadói terhek csökkentésére, most maga is ezzel áll elő - jegyezte meg.

Csaba László az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: ha leszállítják a munkaadói terheket, de megduplázzák a tételes egészségügyi hozzájárulást, annak még negatív is lehet a mérlege.

"Naivitás volna, ha úgy képzelné valaki, hogy ha egy adónemben változtatunk, annak hatására a haza fényre derül" - tette hozzá.

A közgazdász kifejtette: a magyar kis- és középvállalkozásokat leginkább a bürokrácia sújtja. Nem csupán túl sok adónem között kell eligazodniuk, hanem rengeteg a szükségtelen előírás is. Ezeket csökkenteni nem kerülne pénzbe. Persze hatalmat venne el mindazoktól, akik ebből élnek, hiszen aki engedélyez, annak hatalma van.

Elpuskázott esélyek

Ilyen irányba mutató szakértői anyagok már készültek ugyan, de Csaba László nem látja, hogy mindez gyakorlattá válna. Ebben az esetben nem lehetne adottnak venni a kiadások összegét és szerkezetét, bátrabban kellene előrehaladni a jogalkotásban, és az oktatáspolitika sem haladhatna pusztán a saját logikája és a regionális érdek szerint.

"Mindezzel összehangoltan kellene foglalkozni, ez lenne a kormányzás. Ha ez létezne, hosszú távra volnának kormányzati célkitűzések, amelyeknek megvalósulását számon lehetne kérni" - fűzte hozzá Csaba László.

A szakember úgy véli: jó, hogy van egy kiigazítási csomag, amely nem járt együtt visszaeséssel. Az is jó, hogy a magyar gazdaság számos nehézség ellenére egyelőre elkerülte a recessziót. Viszont csökken a foglalkoztatottság, nő a munkanélküliség (egy százalékponttal meghaladjuk az EU átlagát), és csökkennek a beruházások. Így a közgazdász szerint nem lesz fellendülés, még az EU-s pénzekkel sem.

Azok egyébként maximum a bruttó hazai össztermék egy százalékát érhetik el, és mire például megkapjuk a legnagyobb tételt, a metróépítés támogatását, addigra túl leszünk a következő választásokon - figyelmeztetett Csaba László.

A közgazdász úgy látja: a növekedés azon feltételei, amelyekkel a Pénzügyminisztérium számol, nincsenek meg.

Persze, örülni kell, ha két százalékkal növekszik a gazdaság, aztán két és féllel, de eközben a szlovák növekedés tízről nyolc és fél százalékra csökken. Láthatóan sokkal gyorsabban növekednek, mint mi - sorolta az intő jeleket az egyetemi tanár. Hozzátette: nem lehet véletlennek tekinteni, hogy Szlovákia, Románia, Szlovénia és Csehország gazdasága is gyorsabban növekszik, mint a magyar.

A közgazdász szerint a szlovákok nagyjából mindent jobban csinálnak. Volt hosszú távú gazdaságpolitikájuk, megvalósították az elképzeléseiket, növelték a kormányzati hitelességet, fönntartják az árstabilitást, kiszámíthatóvá tették a viszonyokat, visszaszorították az államot, beengedték a külföldi tőkét, és sok lépést tettek a versenyképesség érdekében is. Távlatos gazdaságpolitikájuk van, kihasználják az esélyeiket.

Mi viszont - főleg az elmúlt hat évben - inkább elpuskáztuk az esélyeinket - vélekedett Csaba László.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 6. 04:34
2026. február 5. 21:39
×
×
×
×