Ez csak egy újabb Vaya Con Dios album, mindenből van rajta egy kicsi. Sokféle zenét hallgatok és szeretek, a lemezeinken eddig is több stílus elegyítettünk, és ez most is így van. Nehéz erre címkéket aggatni. Abban különbözik csak a többi lemezünktől, hogy erre minden dalt franciául vettünk föl.

Hogy született meg a Vaya Con Dios stílusa a 80-as évek közepén? Minek köszönhető, hogy zenéjükben ilyen sok hatás keveredik a latintól, a dzsesszen át a roma muzsikáig?

Talán az is szerepet játszott ebben, hogy Brüsszel több kultúra kereszteződésében helyezkedik el és nincs egy olyan stílus, amit belga zenének nevezhetünk. Brüsszelben két nyelvet beszélünk, és jelen van egy germán, valamint egy latin gyökerű kultúra, amelyeknek eltér az élethez fűződő viszonyuk. Sok francia zenét, sanzonokat hallgattunk, hatottak ránk az amerikai és brit zenék, valamint a roma és a dzsessz muzsika is. Így hát sok olyan zenét hallgattunk, amelyek más országból származtak, és azt tapasztaltuk, hogy az általunk kedvelt zenék megjelentek abban a muzsikában is, amit mi hoztunk létre.

A 90-es évek végén rövid ideig egy Purple Prose nevű együttesben énekelt, akikkel lemezt is adott ki. Mit valósított meg ebben az együttesben, amire a Vaya Con Dios nem volt alkalmas?

Az ötlet az volt, hogy inkább csak a magunk örömére zenéljünk, de ez most már egy kicsit nevetségesen hat. Tulajdonképpen ostoba ötlet volt, hiszen ha az ember csinál egy albumot, és nem hallgatja meg senki, annak nincs értelme. A Purple Prose már egy létező zenekar volt. Énekest kerestek, én pedig azt mondtam, hogy ha elvállalom, azt csak szórakozásból csinálom, nem munkaként fogom fel. Ez azonban nem működik, mert ha valaki időt és energiát fordít valamire, akkor szeretné, hogy azt megismerjék és meghallgassák. Úgyhogy ez egy tévedés volt.

A Vaya Con Dios zenéjében jól tetten érhető a roma muzsika hatása. Nem először jár Magyarországon, találkozott már a magyar cigányzenével?

A magyar cigányzenét nem ismerem annyira, él azonban Brüsszelben egy magyar származású hegedűművész, Roby Lakatos, akit pályafutása elején többször is volt alkalmam meghallgatni egy étteremben, ahol játszott. Szerintem a cigányzene nagyon szép, ami képes elhatni a lelkem mélyéig. Igazán át tudom érezni, olyan, mintha egy sajátos blues zene volna.

A Vaya Con Dios sikeréhez nagymértékben hozzájárult az ön énekhangja és színpadi kisugárzása is. Milyen érzések járják át, amikor kiáll a színpadra?

Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de nem érzem jól magam a színpadon. Mindig nagyon aggódom, hogy vajon minden jól sikerül-e majd, hogy nem leszek-e hamis, nem felejtem-e el a szöveget, fel tudom-e pörgetni a koncertet és az tetszeni fog-e az embereknek. Attól félek, hogy nem leszek elég jó, így az éneklés örömébe jó sok stresszel is vegyül. Egy nagyon különös koktél ez.