eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

A Slovnaft nem nyugszik bele a milliárdos büntetésbe

A pozsonyi kerületi bíróság csütörtökön helybenhagyta azt a korábbi döntést, amely szerint a MOL többségi tulajdonában lévő szlovák Slovnaftnak 1,34 milliárd koronás (közel 10 milliárd forintos) bírságot kénytelen fizetni 2002 és 2004 közötti jogsértéséért. A MOL leányvállalata cáfol és fellebbez az ügyben.

A büntetést még a korábbi Dzurinda-kormány idején, 2005-ben kapta a Slovnaft. A hatalmas bírságot a szlovák pénzügyminisztérium azért szabta ki a kőolaj-feldolgozó vállaltra, mert véleménye szerint a cég aránytalanul magas nyereséget ért el 2002 és 2004 között, megsértve az árfegyelmet.

A Slovnaft szóvivője, Hana Simková szerint azonban a fellebbviteli bíróság csak a felperes érveit vette figyelembe, az olajcég jogi és tárgyi érveit nem, így a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. A társaság egyébként még 2005-ben kifizette az óriási bírságot, ám azonnal bíróság elé vitte az ügyet.

Tavaly egy újabb eljárást indított a szlovák versenyhivatal, amely azzal vádolja a Slovnaftot, hogy a cég a nagykereskedőknek nyújtott kedvezmények során egyeseknél diszkriminatív árakat alkalmazott. A versenyhivatal beadványa alapján újabb 300 millió korona (2,2 milliárd forint) bírságot kellene a Slovnaftnak fizetnie.

A szlovákiai olajfinomitó tavalyi forgalma ugyan 17 százalékkal emelkedve elérte a 120 milliárd koronát, viszont az adózás utáni nyeresége 30 százalékkal mérséklődve csak 6,3 milliárd korona (közel 44 milliárd forintot) tett ki. A csökkenő profit a valutaárfolyamok alakulásának, a kisebb haszonkulcsnak és a tartalékok változásának köszönhető.

A társaság 2006 utolsó negyedévében egyenesen veszteséget könyvelt el, ennek dacára a beruházásainak mértékét 300 millió koronával 4,3 milliárd koronára növelte. A Slovnaft tavaly több mint 5 és fél millió tonna kőolajat dolgozott fel, ez 3,7 százalékkal több mint 2005-ben, termékeinek 75 százalékát külföldi piacokon értékesítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×