eur:
388.81
usd:
361.81
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

A színpadon is drogot szippantott az önpusztító énekesnő?

Titokzatos anyagból szippantott koncertje alatt Amy Winehouse. Az énekesnő, aki korábban beismerte, hogy heroinfüggő, a színpadon két dal között egy kis csomagot vett elő melltartójából, és az orra elé tartotta, és felszippantott belőle valamit.

Röviddel ezután Amy Winehouse egy selyemsállal takarta el az arcát néhány pillanatra, amikor pedig végre leengedte a kendőt, hát az orrcimpáit kezdte dörzsölgetni.

Ettől kezdve az énekesnő képtelen volt egyetlen összefüggő mondatot összerakni, de azért oda-odaszólt a Brixton Academy méltatlankodó közönségének.

A héten a sztár Blackpoolban is koncertezett: az itt készült egyik fotón orrában fehér por látható.

Amy Winehouse Londonban is fellépett nemrég, előadása pedig biztosan emlékezetes marad, produkciója és a megjegyzései miatt is, amiket odavetett a közönségnek.

Az énekesnő folyton férjéről, a két héttel korábban lecsukott Blake Fielder-Civilről beszélt, aki az igazságszolgáltatás félrevezetése és súlyos testi sértés miatt került vizsgálati fogságba. A férfi pénteken állt bíróság elé az ügyben, a tárgyalásra pedig elment felesége is.

Az énekesnőt nagyon megviselte, hogy párja nem lehet mellette, és ennek hangot is ad. Londonban, mielőtt elénekelte volna Sam Cooke Cupid című számának feldolgozását, arról beszélt, hogy kedvesével hat hónapja keltek egybe.

Később, Valerie című dalába beleszőtte azt a sort, hogy "kihozlak a börtönből, én Blakey-m", amikor pedig a Wake Up Alone (Egyedül ébredni) című számhoz készülődött, elárulta a közönségnek, ez a férje kedvence, aki sajnos most nem lehet ott, hogy hallja.

Bár az énekesnő több mint egy órán át váratta közönségét, mielőtt színpadra lépett, a tömeg hatalmas ovációval fogadta, és sokan méltatták őt a koncert befejeztével.

"Fantasztikus volt, príma, sokkal jobb, mint amit vártunk azok után, ami Birminghamben történt" - mondta egyikük.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×