eur:
388.51
usd:
361.25
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Csak véletlen, hogy a Fidesszel egy időben tüntetnek a gazdák is

Pénteken - a Fidesz által kilátásba helyezett tömeggyűlés napján - 19 megyében tüntetnek a kormány ellen a gazdák. A termelők és állattenyésztők érdekvédelmi szervezete ugyanakkor tagadja, hogy összehangolták volna az akciót a politikai ellenzékkel. Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója azt mondta, véletlen egybeesésről van szó.

Ez egy teljesen véletlen egybeesés - jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója, aki szerint ők már több mint két hete bejelentették a rendőrségen a demonstrációt.

Budai Gyula úgy véli: az, hogy egy időben demonstrálnak a Fidesz-nagygyűléssel, nem fogja növelni a feszültséget, hiszen a gazdák nem jönnek fel Budapestre, hanem a 19 megyében fognak tüntetni.

A szövetség igazgatója attól sem tart, hogy az azonos napon megtartott demonstráció úgy tűnhet majd, mint ha az ellenzék mellett köteleznék el magukat a politikai vitában. A gazdademonstrációt ugyanis kifejezetten gazdasági és szakmai alapon hirdették meg, semmilyen politikai célt nem tűztek ki - hangsúlyozta Budai Gyula.

A gazdákat érintő megszorító intézkedések, a földtörvény módosítása, az agrár és vidékfejlesztési stratégia, a kukoricaintervenció, illetve a genetikailag módosított növények kapcsán megfogalmazott követeléseik között sincsen új, ezek mind régóta napirenden vannak - mutatott rá Budai Gyula.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Izrael meglépte azt, amitől mindenki rettegett – Most jöhet a háború legvéresebb csatája

Izrael meglépte azt, amitől mindenki rettegett – Most jöhet a háború legvéresebb csatája

Hétfőről keddre virradóan az Izraeli Védelmi Erők (IDF) csapatai megkezdték a Gázai övezet déli részének ostromát. Az Egyesült Államok, illetve Jeruzsálem több nyugati szövetségese is felszólította a zsidó államot arra, hogy a térségben élő civilek evakuálásáig, valamint a humanitárius helyzet rendezéséig ne indítson katonai akciót, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy csak minimálisan sikerült nyomást gyakorolniuk Izraelre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×