Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
314.61
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Youtube

Legutóbb a Neander-völgyi ember láthatta a visszatérő zöld üstököst

Tavaly fedezték fel azt a különleges égitestet, amely 50 ezer év után először lesz látható.

A C/2022 E3 (ZTF) nevű üstököst kaliforniai csillagászok fedezték fel 2022. március 2-án – mondta az InfoRádióban Kereszturi Ákos, az Eötvös Loránd Kutatási hálózathoz tartozó Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatója.

A NASA adatai szerint az üstökös pályája január 12-én lesz a legközelebb a naphoz. A Földhöz február elején lesz a legközelebb, de akkor is 40 millió kilométerre, vagyis nem a Föld mellett halad el, hanem távolabb, de egy olyan érdekes objektum, amit az égbolton kisebb távcsővel könnyű megfigyelni.

"Szabad szemmel épphogy látszani fog. Ez egy körülbelül +5 magnitúdóig fényesedő üstökös, ami így nagyjából a határán van a szabad szemes észlelhetőségnek. Annak lesz esélye megpillantani, aki egyrészt közvilágítástól távoli helyen van, megfelelően sötét égbolt alatt, másrészt tudja, hogy hol van az üstökös. Ez egyébként elég könnyen megtalálható lesz ugyanis a kis és nagy Göncölszekér csillagképek között fog nagyjából elhaladni úgy január végén-február elején" - mondta Kereszturi Ákos.

A kutató hozzátette: egy kisebb távcső viszont sokat lendíthet a látványon, máskülönben csak egy pici halvány pacni lesz az égen.

A most épp felénk közeledő üstökösről egyébként december végén már a magyar csillagászok is tudtak készíteni egy fotót.

A névre keresztelt üstökös Nap körüli pályája a Naprendszer külső részein halad, ezért tart ilyen sokáig, hogy újra elhaladjon a Föld mellett, írja a Planetary Society nyomán a CNN. A megfigyelésre az északi félteke országaiban az éjfélt megelőző időszakban lesz a legjobb lehetőség - írta a Planetology.

Az üstököst a csillagoktól porból és energiával feltöltött részecskékből álló csíkszerű csóvája, valamint az őt körülvevő

zöldesen izzó kómája különbözteti meg.

A C/2022 E3 (ZTF) egy viszonylag ritka vándor.

"Akárcsak az üstökösök nagy része, élete fő tartamát ez is a Naptól távol tölti az úgynevezett üstökösfelhőkben, és csak ritkán jut a Nap közelébe. Amikor odajut, akkor lehet egyáltalán megfigyelni: a napsugárzástól fölmelegedő felszínéről különböző gázok szublimálnak, porszemcséket repítenek ki, és ekkor alakul ki az üstökös jellegzetes kómája, vagyis csóvája, amit ennek az esetében sikerült már megfigyelni január végén-február elején.

Tehát olyan látványban lehet részünk, amelyben legutóbb az ősembereknek volt, de ehhez valószínűleg el kell mennünk egy obszervatóriumba. Ilyet találhatunk egyebek mellett a Svábhegyen, a Mátrai Piszkéstetőn, valamint a Bükkben és a Zselicben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Sorsdöntő napok előtt állnak a befektetéseid, egy dologra várnak a piacok

Sorsdöntő napok előtt állnak a befektetéseid, egy dologra várnak a piacok

Az előző héten az amerikai–iráni békeremények és a vártnál jóval gyengébb amerikai munkaerőpiaci jelentés – júliusban 23 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma a várt 80 ezres növekedés helyett – adtak erős lendületet a globális részvénypiacoknak, az S&P 500 új történelmi csúcsra emelkedett. A szeptemberi Fed-kamatemelés esélye jelentősen mérséklődött, a dollár gyengült, miközben az európai és a magyar tőzsdék is emelkedéssel zárták a hetet. Az előttünk álló héten a szerdai amerikai júliusi inflációs adat lehet a legfontosabb piaci esemény, amely a Fed következő lépése szempontjából perdöntő lehet. Emellett érkezik az eurózóna második negyedéves GDP-adata, az amerikai kiskereskedelmi forgalom, valamint több magyar makroadat is, így a hét végére összeállhat a kép a munkaerőpiacról, az inflációról és a fogyasztásról egyaránt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×