Infostart.hu
eur:
365.14
usd:
314.92
bux:
149386.26
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Városban nehezebben találnak haza a dolgozók

A korábban becsültnél sokkal messzebbről, akár 13 kilométerről is képesek a poszméhek hazatalálni - állapították meg brit kutatók. Ezzel a különleges képességgel azonban csak a dolgozók rendelkeznek.

A newcastle-i egyetem kutatócsoportja mintegy 20 ezer dongóval végzett kísérletet, mindegyik rovart apró azonosítóval látták el.

A poszméheket Északkelet-Angliában a kaptáruktól különböző távolságokban tették ki, és a kaptárhoz elhelyezett webkamerával figyelték a visszatérést.

A tudósok azt a meglepő tényt rögzítették, hogy egyes rovarok 13 kilométerről is visszataláltak a kaptárukhoz. A kutatók korábban úgy vélték, hogy a dongók legfeljebb 5 kilométeres távolságból képesek hazatérni.

Városban nehezebb

A képhez hozzátartozik, hogy a kísérletben résztvevő poszméheknek csak 20-30 százaléka talált haza.

Még nem teljesen világos, mi alapján tájékozódnak a dongók; de a kutatók szerint elsősorban a látószög változását használják az irány meghatározásához, kis távolságokban pedig a szagoknak is nagy jelentőségük van.

Mark O'Neill, a kísérletben résztvevő egyik tudós felhívta a figyelmet arra, hogy a zsúfolt városi környezetben sokkal nehezebben tájékozódnak a rovarok, mint természetes körülmények között, mert egy mező változatosabb tájékozódási pontokat és szagokat kínál.

Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×