Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: KTE

Rooney kezei közé kerül a fiatal magyar focista

Az angol másodosztályban folytatja a kecskeméti Szűcs Kornél.

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Plymouth Argyle csapatában folytatja pályafutását Szűcs Kornél, aki a Kecskeméti TE együttesétől szerződött a szigetországba.

Amint arról a KTE hivatalos honlapja hétfőn beszámolt, a védő játékjogáért klubrekordot jelentő összeget fizetett az angol klub. A 22 éves Szűcs 35 mérkőzést játszott a Kecskemét színeiben, melyhez tavaly nyáron igazolt a Diósgyőrből.

A közlemény emlékeztetett rá, hogy a Plymouth tavaly jutott fel az angol másodosztályba, a csapat vezetőedzője pedig a Manchester United legendás, 120-szoros angol válogatott csatára, Wayne Rooney. Hozzátették, a 2000-es évek közepén négy válogatott futballista, Halmosi Péter, Tímár Krisztián, Buzsáky Ákos és Sándor György is a Plymouth játékosa volt, de utóbbi sérülés miatt egyszer sem tudott pályára lépni.

"Olyan ajánlatról volt szó, melyre klubunk nem mondhatott nemet, nem beszélve arról, hogy szakmailag is hatalmas lehetőség ez a játékos karrierjében" - írták a Kecskemét honlapján.

"Ahogy azt mindig is vallottuk, a mi célunk az, hogy a magyar tehetségeket megtaláljuk, felépítsük, majd mindannyiunk közös megelégedésére idővel magasabb szintre segítsük, ezzel is értéket teremtve a kecskeméti és a magyar futball számára. Nem sok játékosnak adatott meg, hogy az NB I-ből oda tudjon igazolni, éppen ezért is különösen nagy szó ez a klubváltás, nem csak a KTE, hanem az egész magyar futball számára. Kornél egy rendkívül tehetséges, fejlődni képes és akaró labdarúgó, akiről emberileg is csak a legjobbakat mondhatom el" - fogalmazott Tóth Ákos, a KTE sportigazgatója.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×