Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
326.49
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: Twitter

Hiába áll kifelé a Pisából Nagy Ádám lába, küzd

Nem gondolkodik a klubváltáson és küzdeni fog a helyéért Nagy Ádám, az olasz másodosztályban szereplő Pisa magyar válogatott futballistája.

A 28 éves középpályás az M1 televíziónak adott interjújában elmondta, ugyan az új vezetőedző, Alberto Aquilani "hozta magával" a veterán portugál Miguel Velosót, akivel egy poszton szerepel, de a trénernek is jelezte, nem futamodik meg, nem gondolkodik a váltáson.

A 73-szoros válogatott magyar futballista elárulta, a nyári átigazolási szezonban egy ciprusi klub egymillió euróért szerette volna őt megvásárolni, ő azonban nem akart eligazolni, és ugyan a pisai vezetők próbálták forszírozni a váltást, végül velük is meg tudta értetni, hogy maradni akar.

A Pisa nem kezdte jól az idényt, ugyanis négy forduló alatt négy pontot gyűjtött, legutóbb hazai környezetben játszott 1-1-es döntetlent a Barival, a csereként pályára lépő Nagyot pedig a hajrában második sárga lappal kiállították.

"A célunk továbbra is az, hogy feljussunk az élvonalba. Döcögősen kezdtünk ugyan, de nagyon hosszú a bajnoki idény, a Serie B ráadásul egy rendkívül kiegyensúlyozott pontvadászat, melyben gyakran apróságok döntenek. A legfontosabb, hogy ugyanúgy dolgozzunk tovább, mint eddig, a pályán pedig megvalósítsuk, amit az edző kér tőlünk" - mondta a Nagy Ádám.

A magyar válogatottal kapcsolatban a játékos elmondta, véleménye szerint az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő fordulójában hazai környezetben is képesek lehetnek legyőzni a szerbeket. Pályafutásáról úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy a nemzeti csapattal kijutnak a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságra, és a kontinensviadalt követően szeretne mérlegelni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×