Infostart.hu
eur:
390.02
usd:
338.6
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Utcaszínházi produkciókkal bővül a Budapesti Õszi Fesztivál

Utcaszínházi produkciókkal bővül idén a magyar és külföldi kortárs művészetet bemutató, október 10. és 19. között megrendezendő Budapesti Õszi Fesztivál.

Városszerte az utcai közönséget bevonó performanszokkal is fel akarja hívni a figyelmet a kortárs művészetre az őszi fesztiválhoz kapcsolódó Placcc 2008 rendezvénysorozat.

Ennek jegyében Biciklis történetek program keretében a résztvevők számítógépekkel felszerelt kerékpárokon, fülhallgatón kapott utasításokat követve tekernek át a városon, és egymás történeteit megismerve válnak maguk is a brit Blast Theory társulat előadásának szereplőivé.

A Blaha Lujza téren és a Nyugati téren a spanyol Iñaki Mata együttes Barreras című humoros, kerekes székes előadását mutatják be, de itt látható a nemzetközi Kamchàtka társulat improvizatív produkcióija is, amelybe a szereplők az arra járókat is szívesen bevonják.

A Mammut 2 bevásárlóközpontban pedig a holland Wunderbaum társulat a vásárlók közt, akár a mozgólépcsőn is játszva adja elő Magna Plaza című színházi előadásukat, ahol a nézők fejhallgatókon keresztül hallgathatják a szereplők közti párbeszédeket.

Az őszi fesztivál egyik kiemelt eseménye lesz Rainer Werner Fassbinder német rendező munkásságából összeállított Fassbinder Fesztivál, melynek vetítéseit az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Kinoban és a Cirko-Gejzírban rendezik. A sorozat legnagyobb különlegessége a rendező főművének tartott Berlin Alexanderplatz című, tizennégy részes, filmre átdolgozott tévésorozatának a levetítése lesz az Urániában.

Idén is megrendezik az őszi fesztiválon már hagyományossá vált Nemzetközi Táncfilm Fesztivált, amelynek ez alkalommal a frissen felújított Toldi mozi ad otthont.

Kevesebb a támogatás

New Jazz Update 2008 címmel október 10-én nagyszabású koncertsorozatot szerveznek a Millenáris Teátrumba. Az est célja, hogy bemutassa a kortárs norvég jazzéletet, sztárvendége pedig nemzetközileg elismert zongorista, Bugge Wesseltoft lesz.

Szintén a Millenáris ad otthont a 108 perc Dukay Barnabásnak című hangversenynek, melyen a zeneszerző életművét a Ránki-Klukon házaspár és az UMZE kamaraegyüttes adja elő. A kortárs zenekari produkciók közül kiemelkedik a 10+1 éves Trio Lignum együttes, melynek tavaly elmaradt születésnapi koncertjét idén ünnepli meg a fesztivál. A fafúvós trió hangversenyén középkori, reneszánsz vagy klasszikus műveket dolgoz fel és állít párba kortárs művekkel.

A Trafó - Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház több külföldi kortárs művet is bemutat az Õszi Fesztiválhoz kapcsolódóan. Ezek közül kiemelkedik a belga Sanne van Rijn egyszemélyes darabja, az Über, a Franciaországban élő magyar koreográfus, Nagy József Szelvényi Ákos zeneszerzővel közösen készített Entracte című produkciója és a francia Gisèl Vienne krimi-bábelőadása, a JERK.

A gazdag programkínálat ellenére a Budapesti Õszi Fesztivál idén körülbelül 20 százalékkal kisebb összegből gazdálkodhatott, mint a tavalyi évben - mondta az InfoRádiónak Zimányi Zsófia fesztiváligazgató. A bizonytalan és kései finanszírozás miatt idén több évnyi szervezés után nem sikerült a világhírű német rendező, Christoph Marthaler egyik produkcióját Magyarországra hozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Mozgolódás indult a Hormuzi-szoroson – Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Mozgolódás indult a Hormuzi-szoroson – Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

A részvénypiaci hangulatot ma is az iráni háború friss fejleményei alakítják elsősorban. Az európai tőzsdéken sokáig nem voltak markáns elmozdulások, délután aztán kilőttek a piacok, miután kiderült, hogy egyre több olajszállító tankerhajó tudott sikeresen átkelni a Hormuzi-szoroson. Tovább javította a hangulatot - és egyben az olajárak esését okozta -, hogy Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter közölte: átengedik a szoroson az iráni olajszállító egységeket. Amerikában szintén emelkednek a tőzsdék, egyedi sztorikból sincs hiány, a Meta árfolyama kilőtt egy hétvégi pletyka miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×