Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
315.44
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Gondolja meg, mit csinál a Pavarotti-koncertre szóló jeggyel!

Luciano Pavarotti tervei szerint 2007-ben tér vissza a színpadra. Az operaénekest nemrég hasnyálmirigyrákkal műtötték.

A sztár - aki az augusztusra tervezett magyarországi koncertjét is lemondta - szándékai szerint amint felépül, folytatja az éneklést. Bár elképzeléseire még orvosának is rá kell bólintania.

Az operaénekes a hónap elején esett át a műtéten, most azonban azt nyilatkozta, hogy egyre jobban érzi magát.

Pavarotti tavaly jelentette be, hogy befejezi pályafutását. Akkor hosszú búcsúturnéra indult, de azt gyakran meg kellett szakítania betegségek és sérülések miatt.

A hasnyálmirigyrák az egyik legkisebb eséllyel gyógyítható rákfajta. A legtöbb áldozata a dohányzók, a túlsúlyosak, a sok alkoholt fogyasztók és a cukorbetegek közül kerül ki.

A jegyek visszaválthatók

Magyarországon már csaknem minden jegyet eladtak az augusztus 19-ére tervezett koncertre. A szervező Megakoncert 2006 kreatív igazgatója az InfoRádióban korábban azt mondta: a megvásárolt jegyek a 2007-es koncertre is érvényesek lesznek.

Az elmaradt koncert időpontjára a szervezők egy másik, világsztárokat felvonultató koncertet terveznek, amelyet szintén megnézhetnek a Pavarotti-koncertre jegyet váltók. Aki egyikre sem kíváncsi, a jegyét visszaválthatja.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×