Nyitókép: MTI/TASR/Lukás Grinaj

Kuciak-gyilkosság: "én húztam meg a ravaszt"

Infostart / InfoRádió - Kránitz Péter Pál
2019. április 12. 20:31
Beismerő vallomást tett a Kuciak-gyilkosság egyik gyanúsítottja - írja a szlovákiai sajtó. Az eddig sofőrként emlegetett férfi minden lényegeset elmondott.

A szlovák közmédia eddig meg nem erősített információi szerint hatórás vallatás után beismerő vallomást tett Miroslav Marcek, a Kuciak-gyilkosság egyik gyanúsítottja: ő lőtte le Ján Kuciak újságírót és menyasszonyát, Martina Kusnírovát.

A rendőrök ezt követően a gyilkosság helyszínére vitték Marceket, ahol a nyomozással kapcsolatos műveletekbe vonták be. Végül felkeresték a Vág folyó partját is, a gútai híd környékét később búvárok és helyszínelők lepték el – a szlovákiak sajtó szerint az emberöléshez használt fegyvert keresik.

A korábbi gyanú szerint Marcek csak a sofőr szerepét töltötte be a kettős gyilkosságban, társát, Szabó Tamást gyanúsították azzal, hogy meghúzta a ravaszt. Most azonban úgy tűnik épp fordítva történt,

a magyar férfi vezette az autót. Kettejüket Andruskó Zoltán Marian Kocner megbízására bérelte fel, hetvenezer euró, vagyis mintegy 22 és fél millió forintot ígérve az újságíró haláláért.

Az ismert nagyvállalkozó, Marian Kocner ellen márciusban emeltek vádat a gyilkosság megrendelése vádjával. Kocner piszkos ügyleteiről ugyanis a meggyilkolt újságíró korábban részletesen beszámolt leleplező cikkében. A speciális ügyészségi hivatal összesen 8 vádlottat, 6 károsultat, 17 gyanúsítottat és 225 szemtanút hallgatott ki, nyomozóik 53 házkutatást tartottak.

A félvidéki magyar napilap, az Új Szó azonban arra hívja fel a figyelmet: „azt már tudjuk, hogy kik hajtották végre a gyilkosságot, és úgy tűnik, tudjuk, ki bérelte fel őket.

Azt viszont még nem tudjuk biztosan, ki volt a gyilkosság megrendelője”

- arra utalva, hogy talán nem Kocner volt az egyetlen felbujtó.

Szlovákia történetének első újságíró-gyilkossága óriási felháborodást és hetekig tartó utcai megmozdulásokat váltott ki, végül Robert Fico miniszterelnök és több kormánytag lemondásra kényszerült.

Ján Kuciák az Aktuality.sk oknyomozó hírportál újságírójaként számos leleplező riportot írt. Halála előtt épp az olasz maffia és a pozsonyi kormány közötti kapcsolatokat próbálta feltárni. A fiatal oknyomozó újságírót és jegyesét nagymácsédi otthonukban, 2018. február 21-én ölték meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kuciak-gyilkosság - beismerő vallomás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást