Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rogán Antal: mégsem nő a cafetéria adóterhe

Mégsem nő a cafetéria adója jövőre. Ezt a Fidesz frakcióvezetője jelentette be a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. A változás annyi, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, viszont a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd - ismertette a frakcióvezető.

"A módosító indítványok közül a frakcióülés különösen támogatta azokat a módosítókat, amelyek végül is azt a célt szolgálják, hogy a cafetéria adótételei, adóterhei nem módosulnak. Marad a jelenlegi" - mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

Hozzátette: a változás úgy következik be, hogy a cafetéria felső határa 550 ezerről 450 ezer forintra csökken, viszont a 200 ezer forint feletti cafetéria már csak SZÉP-kártya formájában, tehát csak rekreációra nyújtható.

"200 ezer forint alatt ez teljesen szabad, viszont az adótétel sem 200 ezer forint alatt, sem 200 ezer forint felett nem fog megnőni. Ez volt a frakcióülés döntése, ennek megfelelően kerül sor a holnapi szavazásra" - fejtette ki Rogán Antal.

A termékdíjjal kapcsolatos módosítások közül megemlítette, bár - jogtechnikai okokból - most úgy szavazzák meg a törvényt, hogy a boros üvegek fémkupakjait is termékdíj terheli majd, azt kérték a kormánytól, a költségvetést megalapozó törvényeknél módosítsák ezt a szabályt, hogy a boros üvegek fémkupakjai után ne kelljen termékdíjat fizetni.

A reklámadó felső kulcsának tervezett emelését firtató kérdésre Rogán Antal azt mondta: a frakcióülésen ez nem volt téma, "mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarországon mindenki, minden médium fizessen adót". Ha e célnak ez a törvény megfelel, akkor a Fidesz támogatja a kormány javaslatát - tette hozzá.

A Ház előtt fekvő önkormányzatitörvény-módosítással kapcsolatban a kormánypárti frakció úgy döntött - közölte Rogán Antal -, hogy a jogszabályban kimondják: a megyei közgyűlés mindenkori székhelye a megyeszékhely, ettől nem lehet eltérni. Megyei önkormányzati székhellyel kapcsolatos október 22-iki hír volt, hogy a Nógrád megyei önkormányzat úgy döntött, a megyeszékhelyről, Salgótarjánból Balassagyarmatra kerül át a testület székhelye.

A KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartást firtató felvetésre a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője azt válaszolta: a következő két hétben vitatja meg a Fidesz az elképzelést, de ha támogatják is, biztosan lesznek módosító indítványaik.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×