A régészek az akkor csúcstechnológiának számító víz alatti fémkeresővel utánajártak lakossági bejelentéseknek 1961-ben, Szántód közelében. A vizsgálat meglepő eredményt hozott: komoly fémtömeget találtak a szántódi partok közelében. Azokon a részeken, ahol a fémkereső jelzett, hosszú csáklyákkal tapogatták a medret. Ha a csáklya koppant, akkor azon a helyen egy búvár azonnal lemerült, és megvizsgálta, hogy mit találtak. Így sikerült végül feltárni egy, a partra merőleges, mólószerű építményt, valamint facölöpöket, ami akár egy Szántódról Tihanyba vezető híd is lehetett – írja a balatoni legendáról a toretro.hu cikke alapján a Veol.

A kutatók úgy vélik, a rómaiak építhettek az iszapos part miatt egy jól használható kikötőt, amit a későbbiekben az igények szerint át is alakítottak, és így a hajóknak nem kellett túl közel menniük a sekély vízhez.

A másik elképzelés szerint a móló mélyen benyúlt a szorosba, azzal a céllal, hogy lerövidítse az evezéssel áthidalandó távolságot a két part között.

Így a szállítandó terményeket, építőanyagot és minden mást a móló végéig kocsikon szállíthatták, míg onnan már csupán néhány száz métert kellett vele evezni a tihanyi partig.

Ez az elmélet alátámasztja, hogy a romok ma is homokpadot alkotnak a szántódi part közelében, így a hajók csak a szoros közepén tudnak biztonsággal áthaladni, ott azonban a víz hirtelen kimélyül az úgynevezett tihanyi kútban.

A Balaton medre azonban még több titkot őrizhet. Például hosszú évtizedek óta kering egy szóbeszéd a Balaton-felvidéken arról, hogy a második világháború végén, 1945 telén a visszavonuló németek két Tigris harckocsival ráhajtottak a tó jegére, hogy azok elsüllyedjenek, és így ne kerüljenek a szovjetek kezére.