Infostart.hu
eur:
353.91
usd:
308.98
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) Tihany elnevezésű új kompja érkezik Balatonfüredre a 178. balatoni hajózási szezon első napján 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán állt forgalomba.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Bahart: emiatt történt a hétfői kompbaleset

A Balatoni Hajózási Zrt. magyarázata szerint műszaki hiba áll a szuperkomp szántódi balesetének hátterében.

Mint arról az Infostart is beszámolt, hétfőn baleset történt a szántódi révnél: miután kikötött az új balatoni szuperkomp, elkezdtek róla lehajtani az autók, azonban a hajó egyszer csak elkezdett távolodni a parttól. Egy kisbusz éppen ekkor gurult volna le róla, de nem tudott, mert az már nem támaszkodott a parton, hanem a kikötő vasszerkezetének szintje alatt volt majd egy keréknyivel, ennek következtében a jármű eleje összetört.

A blikk.hu azt írja, a lap megkeresésére a Bahart tájékoztatást adott az ügyről. A szerkesztőségnek elküldött közleményből kiderül, hogy nem a kikötéssel volt gond, hanem a kötélrögzítővel. Azt is elárulták, hogy személyi sérülés nem történt, és az összetört jármű kártalanítási folyamata már elindult.

A társaság válaszában azt írta:

"A 2024. július 15-én délután a Tihany-Szántód vonalon közlekedő balatoni kompon nem várt esemény történt a gépjárművek lehajtása során. A kivizsgálás megállapította, hogy a hajó személyzete szakszerűen végezte a hajó kikötését, azonban kisebb műszaki probléma történt, a kötélrögzítőben meglazult a kötélzet, ami miatt a hajó kis mértékben eltávolodott a parttól. A hajó személyzete azonnal reagált, és visszakormányozta a hajót. Személyi sérülés nem történt, két gépkocsinál keletkezett kisebb anyagi kár, amelyek kártalanítása elindult. A Bahart kompjai tavaly mintegy 50 000 km-t tettek meg, és mintegy 500 ezer járművet szállítottak a partok között. A szükséges biztonsági intézkedéseket a Társaság megtette, a kompok a továbbiakban is biztonsággal használhatók."

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kiakadt a jegybankra a legnagyobb svájci bank

Kiakadt a jegybankra a legnagyobb svájci bank

Az UBS Group AG élesen bírálta a Svájci Nemzeti Bankot egy általa félrevezetőnek nevezett jelentés miatt, amely a Svájc által tervezett szigorúbb tőkeszabályokra való felkészültségét mérte fel, és azt állította, a szigorúbb szabályok alapján sincs szüksége többlettőkére a pénzintézetnek. A konfliktus a legnagyobb svájci bank és a felügyeleti hatóságok közötti feszültség újabb egyértelmű jele - közölte a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×