Infostart.hu
eur:
360.4
usd:
315.66
bux:
144128.51
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
18 éven felülieknek
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot
Nyitókép: ügyészség

Emberéletet követelt a gyorshajtás - borzalmas fotókon a roncsok

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki tehergépkocsijával a megengedett sebességet jelentősen túllépve az előtte haladó mezőgazdasági járműszerelvénynek ütközött. A tehergépkocsi jobb első utasa a helyszínen életét vesztette.

A vádirat szerint a bácsbokodi férfi – az ügy vádlottja – tavaly március 10-én délután az 55. számú főúton Mélykút irányába nappali, derült látási viszonyok között közlekedett a céges tehergépkocsival, amelyben három utasa is volt. A vádlott a megengedett 90 km/h sebességet jelentősen túllépve, mintegy 125-130 km/h sebességgel vezette a teherautót, emiatt nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó mezőgazdasági járműből és a hozzá kapcsolt ásóboronázóból álló járműszerelvény mögött. Balra kormányzása ellenére a teherautó jobb elejével nekiütközött a 25-30 km/h sebességgel haladó lassújármű hátsó részének, aminek következtében a járműszerelvény megpördült és az ütközés erejétől szétszakadva a szemközti sávban állt meg. A vádlott által vezetett tehergépkocsi az ütközést követően előbb a túloldali útpadkára sodródott, majd a vízelvezető árok falának csapódott – közölte az esetről a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A baleset során a teherautó jobb első utasa kizuhant a járműből és a helyszínen életét vesztette.

A jobb hátsó utas és a biztonsági övet nem használó vádlott súlyos sérüléseket szenvedtek.

Forrás: ügyészség
Forrás: ügyészség

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ azon rendelkezését, amely szerint másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – annak hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni, írták.

Az ügyészség a sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk

Itt az ügyészség reakciója: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-központban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Ralizik az OTP a Luminor-felvásárlás hírére

Ralizik az OTP a Luminor-felvásárlás hírére

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, illetve a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon mozgatja még a tőzsdéket. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesít; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×