Infostart.hu
eur:
380.21
usd:
321.47
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
USA, Oregon, Portland
Nyitókép: Cavan Images/Getty Images

Drágul a taxizás, sőt, törvényt is módosítanának érdekükben

A taxisok már régóta követelték ezt, a főváros meglépte, a Főpolgármesteri Hivatal pedig kiadta a hivatalos közlést.

Egységesen tíz százalékkal emelkedhetnek a taxizás tarifái Budapesten - közölte az Infostarttal a Főpolgármesteri hivatal.

Mint a városvezetés közleményében emlékeztet, azt követően, hogy a kormány eltörölte az üzemanyagok ársapkáját, a taxis szervezetek (City Taxi, 6x6 Taxi, Főtaxi, NSZ, Főtaxi, OTSZ, Taxi 4) díjemelésre vonatkozó javaslattal fordultak a fővárosi közgyűléshez, amely jóváhagyta az egységes tarifa, vagyis az alapdíj, a távolsággal arányos egységdíj és az idővel arányos egységdíj 10-10-10 százalékos emelését.

Márciustól érvényes az új ár.

A főváros vezetése a magas inflációra és a gyorsan változó gazdasági környezetre tekintettel azonban támogathatja a bécsi modell bevezetését, amely alapján 10-10 százalékkal el lehetne térni az ártól lefelé, illetve fölfelé.

"Ehhez a változtatáshoz ugyanakkor az ártörvény módosítása szükséges, amelyet felterjesztési jog gyakorlása keretében tud kezdeményezni a Fővárosi Önkormányzat" - zárul a közlés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×