eur:
400.13
usd:
371.11
bux:
0
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Egy domborműves Budapest címer a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épületén az V. kerületi Bárczy István utcára néző oldalkapu felett. Az egykori Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya monumentális barokk polgári épülete 1716 és 1727 között épült Anton Erhard Martinelli tervei alapján. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Városháza-ügy: részletes vallomást tett egy tanú

A Nemzeti Nyomozó Irodától kiszivárgott kihallgatási jegyzőkönyv szerint Berki Zsolt amerikai és izraeli befektetőknek is felajánlotta a Városházát megvételre 40 milliárd forintért és 10 százalék jutalékért.

Részletes vallomást tett egy tanú a Városháza-üggyel kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet egy a Nemzeti Nyomozó Irodától a Mediaworks Hírcentrumához került feltételezett kihallgatási jegyzőkönyv alapján. A lapban másolatban bemutatott dokumentumok szerint a tanú arról beszélt, hogy a fővárosi önkormányzat Berki Zsolt közreműködésével miként próbált vevőt találni a Városházára.

Az ügyben rendőrségi nyomozás zajlik. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) január 25-én hallgatta ki azt a személyt, akin keresztül Berki Zsolt amerikai befektetőknek ajánlotta fel a Városházát. Az illető kérte adatai zártan kezelését, ezért csak 1-es számú tanúként emlegették.

A feltételezett kihallgatási jegyzőkönyv szerint a tanú kijelentette, hogy három alkalommal egyeztetett az adásvétel ügyében Berkivel, akit már három éve ismer, és aki rendszeresen küldött neki e-maileket az eladó fővárosi ingatlanokról.

A lap állítása szerint a tanú a nyomozók kérdésére elmondta: az első találkozón – amely 2021 tavaszán a Westend irodaházban zajlott le – Berki Zsolton kívül egy másik személy is jelen volt, de semmi konkrétumról nem esett szó. Berki csupán arról biztosította, hogy a Városháza valóban eladó, és egyben afelől érdeklődött, hogy az amerikaiakat érdekelné-e az üzlet.

A második egyeztetésre a cikk szerint Berki Zsolt már a Városháza dokumentációjával érkezett, és jelezte, hogy „elküld majd egy megbízási szerződést, amely igazolja, hogy ő ezen ügyletekben eljárni jogosult”.

A tanú a harmadik találkozóval összefüggésben azt közölte a közölt dokumentumok szerint, hogy a megbeszélésen rajta és Berki Zsolton kívül egy izraeli befektetői társaság képviselője is jelen volt. Ekkor már szó esett arról, hogy a Városháza ára 40 milliárd forint lenne, Berki Zsolt pedig közölte, neki 10 százalékos lenne a jutaléka, amelyet a tanú és az izraeli fél képviselője is sokallt.

Címlapról ajánljuk

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

Újra lefordultak tegnap az amerikai tőzsdék, az esésben a technológiai cégek részvényei és a fantasztikus hetes papírok álltak az élen, a befektetők egyrészt az AI kapcsolt sztorikban értékelik újra, hogy mekkora kereslet lehet egyrészt az adatközpontok iránt, másrészt a végső felhasználók mennyire hajlandóak fizeni az AI szolgáltatásokért, emiatt esett nagyot az Nvidia, a Meta, az Alphabet és a Microsoft, de a befektetők Donald Trump autóipari vámjainak negatív hatásait is árazták, nagyot esett a Tesla, és ma reggel az ázsiai tőzsdéken is gyengén teljesítenek az autóipari részvények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 05:48
×
×
×
×