Nyitókép: A 2019-nCov humán koronavírus ultrastrukturális morfológiája (CDC/Alissa Eckert, MS; Dan Higgins, MAM / Centers for Disease Control and Prevention's Public Health Image Library)

Helyzetkép és intézkedések országonként - percről percre

Infostart
2020. március 5. 10:37
Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Közben újabb országokban mutatták ki a fertőzést. Kedvelt budapesti nagy rendezvényt is elhalasztottak. Az operatív törzs szakemberei előtt Orbán Viktor is beszámolt a legfrissebb hazai fejleményekről. Az összes csütörtöki hír egy helyen.
2020.03.05. 20:54

Koronavírus - Tizenöt japán turistát vittek kórházba a budapesti Kálvin térről

Közben kiderült, hogy már három magyarországi fertőzött van, egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus tesztje is pozitív lett.

2020.03.05. 19:05

Nyelvtanfolyamon is járt az egyik iráni diák - egy résztvevő értesítette a hatóságokat

Csoportos nyelvtanfolyamon is részt vett az egyik fertőzött iráni diák A koronavírussal megfertőződött egyik iráni diák, a SOTE gyógyszerész hallgatója február 26-án, két nappal a vizsgálata után, ám még az eredmények megérkezése előtt a budapesti Goethe Intézetben egy csoportos német nyelvtanfolyamon vett részt - írta meg az Index. Egy órán vett részt.

A portál értesülése szerint az egyik résztvevő nyomozta ki, hogy érintettek lehetnek, mivel ő pedig emlékezett arra, hogy egy iráni gyógyszerészhallgató is a csoport tagja, aki történetesen a SOTE-ra jár. Ezután jelezte ezt a hatóságnak, ahonnan a többi résztvevőt már telefonon hívták fel a mai napon, és tájékoztatták arról, hogy otthon kell maradniuk. Az Indexnek sikerült telefonon beszélni az egyik résztvevővel, aki elmondta: külföldi férje tanul a csoportban. Amikor megtudta, hogy a férjét otthon maradásra kérték, ő is érdeklődni kezdett, és miután megtudták, hogy a felesége, neki is jelezték: ne menjen dolgozni. Egyébként mindketten tünetmentesek.

"Ahogy megtudtuk, hogy ő érintett, azonnal értesítettünk mindenkit. Együttműködünk az adott hatósággal" - mondta az Indexnek Klein Judit sajtókapcsolatokért felelős munkatárs. Klein hozzátette: a Goethe Intézet már a múlt héten is megtett minden szükséges óvintézkedést.

2020.03.05. 18:51

Megvan mikor pótolják az elhalasztott meccseket az olasz Serie A-ban

Vasárnap és hétfőn pótolják az előző, 26. fordulóból - a koronavírus-járvány miatt - elhalasztott mérkőzéseket az olasz labdarúgó-bajnokságban, a hétvégére tervezett 27. kört viszont elhalasztották - adta hírül az MTI. A forduló rangadóját, a címvédő Juventus és az Internazionale torinói találkozóját vasárnap 20.45-től rendezik.

Olaszországban április 3-ig egyébként zárt kapus lesz minden sportesemény, de a labdarúgómeccsekre további óvintézkedéseket léptetnek érvénybe. A játékosok nem ihatnak más palackjából, nem foghatnak kezet, eldobható törlőkendőt kell használniuk a vízcsapok megnyitásához és elzárásához, és kerülniük kell az aláírásokat és közös fényképeket kérő szurkolókat. A televíziós interjúk előtt a mikrofonokat minden esetben fertőtlenítik. A játékosokat arra is felszólították, hogy kerüljék a nyilvános helyeket, például az éttermeket. A járvány eddig több mint háromezer megbetegedést és 107 halálesetet okozott Olaszországban.

Az eredetileg a mostani hétvégére tervezett 27. forduló meccseit valószínűleg május 13-án játsszák le.

A 26. fordulóból elhalasztott mérkőzések: :

  • vasárnap: Parma-SPAL 12.30
  • AC Milan-Genoa 15.00
  • Sampdoria-Hellas Verona 15.00
  • Udinese-Fiorentina 18.00 J
  • uventus-Internazionale 20.45
  • hétfő: Sassuolo-Brescia 18.30
2020.03.05. 18:48

Koronavírus - Bekeményített a YouTube

Nem tiltják le őket, de nem jelenhetnek meg reklámok a videók mellett. A feltöltők felháborodtak a döntés miatt.

2020.03.05. 18:41

Egy német férfi hozhatta Európába az új vírust

Egy német férfi lehetett az első európai, aki megfertőződött a koronavírussal és tovább is adta azt - idézte a Napi.hu az olasz Corriere della Sera cikkét. A 33 éves férfi nemcsak hogy elkapta, de valószínűleg tovább is adta a Covid-19-et - legalábbis ez szerepel egy német szakértők által írt levélben, melyet szerdán publikáltak a New England Journal of Medicine orvosi szaklapban.

A német orvosok szerint "a 33 éves, egyébként egészséges német üzletember (egyes számú páciens) január 24-én betegedett meg, tünetei között volt a torokfájás, hidegrázás és izomfájdalom. Másnap 39,1 fokos láza volt, melyet erős köhögés kísért. A következő nap estéjére jobban érezte magát és január 27-én visszament dolgozni." Korábban, január 20-án és 21-én a férfi találkozók során vett részt kínai üzleti partnerekkel cége képviseletében Münchenben.

Az egyik női partner, akivel tárgyalt, Sanghajból érkezett és január 19-től 22-ig volt Németországban. Ottléte alatt a nőnek semmilyen tünete nem volt, jól érezte magát. A visszafelé tartó repülőúton azonban rosszul lett, január 26-án pedig pozitív lett a koronavírus tesztje. A nő azonnal értesítette erről a cégét is, akik szóltak a németeknek, ők pedig a müncheni járványos megbetegedések központjába küldték német munkatársukat kivizsgálásra.

Január 28-án további három munkatársat teszteltek, akiknek pozitív lett az eredménye - bár sem ők, sem az egyes számú férfi azóta sem mutatják jelét a súlyos betegségnek. Az orvosok szerint figyelemreméltó, hogy úgy tűnik, a betegség még a szimptómák megjelenése előtt átadódott a későbbi fertőzötteknek, a nulladik páciens pedig gyorsan és kevés tünettel átesett a betegségen - számolt be az Euronews.

2020.03.05. 18:30

Hatalmas gazdaságélénkítő csomagot dobnak be az olaszok

Hét és fél milliárd eurót szán a Covid19-fertőzés miatti gazdasági veszteségek egyensúlyozására az olasz kormány - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után az MTI tudósítása szerint. A csomagról jövő héten szavaz a parlament, és ezt követően haladéktalanul elindítják a támogatásokat. A miniszterelnök megemlítette, hogy egyeztetettek az EU-val arról, hogy csomag költségeivel túlléphetik az idei évre elfogadott költségvetési kereteket.

Roberto Gualtieri pénzügyminiszter szerint a gazdaságélénkítő csomag elsőrendű célja, hogy az egészségügyi helyzet miatt "senki se veszítse el állását". Régiók és gazdasági ágazatok szerint osztanák szét a forrásokat. Az intézkedések közt szerepel az egészségügyi rendszer támogatása, a polgári védelmi hatóság, a veszteséggel számoló export és idegenforgalmi vállalkozások, valamint a családok segítése. Döntés született a március 29-i népszavazás elhalasztásáról is egyenlőre új dátum nélkül. Az eredetileg a római parlament létszámcsökkentéséről kitűzött referendumtól függött egy esetleges előrehozott választás, amely most szintén halasztásra van ítélve.

Mivel előfordulhat, hogy nem sikerül lassítania fertőzés terjedését az országban, ezért nem kizárt a március 15-ig tartó oktatási szünet meghosszabbítása. A kormány a gyermekekkel otthonmaradó szülők támogatását, valamint a távmunkavégzés szorgalmazását is finanszírozni készül.

2020.03.05. 18:22

Elhalasztják a márciusi EU-India csúcstalálkozót

A járvány miatt nem tartják meg a március 13-ra tervezett EU-India csúcstalálkozót - jelentette be Raveesh Kumar, az indiai külügyminisztérium szóvivője a BBC tudósítása szerint. Szavai szerint mindkét fél egyetértett abban, hogy az egészségügyi hatóságok régiók közti utazásokkal kapcsolatos figyelmeztetéseivel összhangban bölcsebb lenne egy megfelelőbb időpontban megtartani a tanácskozást.

Az eredeti tervek szerint az indiai miniszterelnök is részt vett volna a találkozón.

India eddig 30 igazoltan koronavírussal fertőzött betegről adott hírt. A kormány bejelentette, hogy minden tartományban tesztközpontok felállítását tervezik.

2020.03.05. 17:57

Száz fölé ugrott a nagy-britanniai fertőzöttek száma

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök délutáni tájékoztatása szerint a hatóságok

egy nap alatt 30 páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 elnevezésű betegséget okozó vírust,

így az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 115. A tárca által a bejelentéssel egy időben közzétett grafikus kimutatás szerint Londonban 25 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván; az egyes vidéki térségekben 8 és 17 között van az igazolt esetek száma.

A minisztérium adatai szerint Nagy-Britanniában csütörtökig 18 083 szűrést végeztek, és ezek eredményei között azonosították az eddigi 115 pozitív leletet.

2020.03.05. 17:49

Kiürítik a szenteltvíztartókat a magyarországi templomokban

Elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban a Magyar Katolikus Püspök Konferencia (MKPK) a koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében. Az MKPK kéri

a szentmiséken a kézfogás és a "nyelvre áldoztatás elhagyását és a kézbe áldoztatás általánossá tételét".
Előírják továbbá a gyóntatóhelyiség rendszeres szellőztetését, és azt, hogy a gyóntatórácsra helyezzenek fóliát. A papokat felszólítják arra is, hogy a szentmisék előtt és után fertőtlenítsék kezüket vírusok ellen hatékony folyékony kézfertőtlenítő szappannal vagy alkoholos kézfertőtlenítővel.
2020.03.05. 17:41

Csehországban 12-re emelkedett a koronavírusos betegek száma

Az első három koronavírusos megbetegedést vasárnap mutatták ki, szerdán nyolcra, majd most tizenkettőre emelkedett a betegek száma. Az egyik új beteg egy kiskorú prágai gyermek, akinek anyjánál már szerdán kimutatták a fertőzést. Mindkettőjüket kórházban kezelik. Az iskolában, ahová a gyerek járt, egyelőre meghatározatlan időre megszakították a tanítást.

A tárca közleménye szerint a betegség az összes fertőzött személy esetében eddig enyhe lefolyású, és senki sincs életveszélyben.

2020.03.05. 17:39

WHO: új helyzetben vagyunk, ez egy új vírus

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője az InfoRádiónak hangsúlyozta, a legmagasabb készültségen dolgoznak a vírus ellen, aminek még mindig nem egyértelmű a széleskörű elterjedése.

2020.03.05. 17:30

Megszólalt az egyetem, kiderült merre járt a másik, koronavírussal fertőzött itt tanuló diák

A gödőllői Szent István Egyetem doktori képzésében vesz részt az egyetem fertőzéssel érintett iráni hallgatója.

2020.03.05. 16:49

Róma belvárosából eltűntek a turisták, a stadionokban "néma" meccsekre készülnek

A koronavírus igazolt fertőzöttjeinek száma Olaszországban szerda estére meghaladta a 2700-at, míg a halottaké elérte a 107-et.

A római Navona-tér presszóteraszai üresek, miközben a taxiállomások tele vannak kocsikkal a Covid19-fertőzés okozta félelmek miatt. Az országos óvintézkedések első napján Olaszország attól tart, hogy a járványhelyzet még hetekig eltarthat. A római belvárosi presszók és éttermek pincérei úgy vélik, máris hetven százalékkal visszaesett a forgalom. Sokakat elbocsátottak, mivel vendég nélkül nincsen szükség felszolgálókra. Mások maguktól mondtak le más állás után nézve, mivel az "idegenforgalom vagy a vendéglátás jelenleg már Rómában sem nyújt életbiztosítást".

Alig jár valaki a máskor zsúfolt római Spanyol lépcsőn. MTI/AP/Andrew Medichini

Alig van ember a vatikáni Szent Péter téren 2020. március 5-én. MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

A Pantheon-tér asztalkáinál majdnem kivétel nélkül idős urak isszák kávéjukat a napsütésben. Arra a kérdésre, hogy miért nem maradtak otthon, hiszen a kormány szerint a 65 év felettieknek nem tanácsolt utcára menni, azt válaszolják, hogy a miniszterelnök Giuseppe Conte kizárólag "magáért aggódik". "Betartjuk a higiéniai előírásokat, de nem akarunk a pánikba belehalni! A kormány túlzásba viszi a rendelkezéseket, és terrorizálja a lakosságot, ez lesz a veszte!" - vélte az egyik férfi.

A március 15-ig meghirdetett oktatási szünet ellenére az utcák nincsenek tele gyerekekkel. "A nagyszülőkkel otthon maradtak"

- mondta egy édesapa.

Dario Nardella Firenze polgármester az olasz közrádiónak elmondta, hogy a toszkán fővárosban már egymillió szálláshelyet mondtak le, ami több száz kisebb szálláshely ideiglenes bezárásához vezetett.

A szicíliai Palermóban is érzik a látogatók távolmaradásának hatását. A hotelek, éttermek kirakataira az #Itt minden rendben van - feliratot tették ki, a közösségi oldalakon is terjesztve. Az egyik palermói étterem csütörtökön lombardiai fogásokat készített szolidaritásként a legtöbb igazolt fertőzöttet számláló észak-olaszországi régió felé.

A labdarúgó bajnokság a zárt ajtók mögötti, közönség nélkül "néma" találkozókra készül. Az olaszok a nappalik díványáról követik majd a mérkőzéseket, hiszen óvintézkedésként nem tanácsolt, ha a sörözőkbe mennek el megnézni.

2020.03.05. 16:40

Koronavírus: újabb infó a fővárosi rendezvényekről

Tüttő Kata más témában tartott sajtótájékoztatója után kérdésre válaszolva számolt be a fővárosi operatív törzs nap folyamán tartott üléséről.

2020.03.05. 15:58

Koronavírus – Ostrom alatt a hazai webáruházak

Akad olyan webshop, ahol a rendelt élelmiszerekhez legkorábban majdnem két hét múlva lehet hozzájutni, de a várakozási idő szinte mindenütt megnőtt.

2020.03.05. 15:04

Koronavírus - Már csak az Antarktisz vírusmentes

Helyzetkép és intézkedések országonként. Világszerte egyébként már csaknem 300 millió gyerek nem járhat iskolába ideiglenesen a járvány miatt.

2020.03.05. 14:50

Koronavírus – Elhalasztottak egy közkedvelt budapesti rendezvényt

Őszre halasztották az idei Automobil és Tuning Show-t, március végn lett volna a Hungexpón.

2020.03.05. 14:30

Orbán Viktor a koronavírusról: keddig eldől, mi lesz március 15-én

Már tudják kikkel kerültek kapcsolatba a fertőzött iráni diákok, akit nem találnak meg normál módon, annak előkerítésére rendőri eszközöket is bevetnek - mondta a miniszterelnök az Operatív Törzs csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.

2020.03.05. 13:59

Koronavírus – Százmilliárdos veszteséggel számolnak már a légitársaságok

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra figyelmeztet, hogy a koronavírus-járvány miatt akár 113 milliárd dollár kár is érheti a légiközlekedést.

2020.03.05. 13:18

Koronavírus – Iránban egy hónapra bezárják az iskolákat

Az iráni egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint eddig 3513 beteg tesztjében mutatták ki az új koronavírust.

2020.03.05. 13:00

Új részletek derültek ki a koronavírus pusztításáról

Kínai orvosok először mutatták ki, hogy az új koronavírus képes károsítani a beteg központi idegrendszerét.

2020.03.05. 12:50

Koronavírus - Most nem ajánlott készpénzzel fizetni

Még mindig nem lehet tudni, hogy mennyi ideig képes életben maradni a Covid-19 vírus a szervezeten kívül, de mivel fertőzött tárgyakhoz (kilincs, villanykapcsoló...) hozzáérve meg lehet fertőződni, ezért ugyanígy a készpénz is terjesztő felület lehet.

2020.03.05. 12:50

Koronavírus: elképesztő összegből kutatják a vakcinát

Az amerikai képviselőház 8,3 milliárd dollárt szavazott meg a koronavírus elleni küzdelemre.

2020.03.05. 11:49

Koronavírus – Óvintézkedések a fővárosi fürdőkben

A megfertőződött két amerikai diáklány járt a Széchenyi Gyógyfürdőben, de az üzemeltető cég már korábban szigorított a szabályain. A medencében pedig a klór hatástalanítja a koronavírust.

2020.03.05. 11:36

Piszkosul ráfázhat, aki a koronavíruson próbál nyerészkedni

Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a koronavírussal kapcsolatban. Vizsgálják a kézfertőtlenítők hatásosságát, az üzletek alapvető élelmiszerekkel való ellátottságát és a keresettebbé vált áruk árazását.

2020.03.05. 11:16

Gyógyultnak nyilvánított beteg halt meg Vuhanban

Belehalt az új típusú koronavírus okozta betegségbe egy öt nappal korábban gyógyultnak nyilvánított páciens a közép-kínai Vuhanban - jelentette helyi sajtóforrásokra hivatkozva a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

2020.03.05. 10:38

Újabb ország

Bosznia-Hercegovinában is megjelent az új típusú koronavírus, csütörtökön a boszniai Szerb Köztársaságban regisztrálták az első két esetet - közölte a Banja Luka-i RTRS televízió.

A nyugat-balkáni ország többségében szerbek lakta országrészében egy apánál és a fiánál állapították meg a vírus jelenlétét - jelentette be Alen Seranic, az országrész egészségügyi minisztere. Hozzátette: a férfi családját megfigyelés alá helyezték.

A fiú iskoláját lezárták, és azokat a gyerekeket is megvizsgálják, akik az utóbbi időszakban kapcsolatba kerültek a gyerekkel.

A férfi Olaszországban dolgozik, ott fertőződhetett meg, és hazalátogatásakor adhatta tovább a vírust - közölték az illetékesek.

2020.03.05. 10:37

Koronavírus – Fontos döntést hozott az Airbnb is

A járvány és az utazási tilalmak miatt új lemondási lehetőséget vezetett be a cég.

2020.03.05. 09:44

Új részletek az első magyarországi koronavírus-fertőzöttekről

Szlávik János szerint a két beteggel kapcsolatba került személyeket még a csütörtöki nap folyamán értesíti a járványügyi hatóság a szükséges teendőkről.

2020.03.05. 09:06

Koronavírus: mit tehet a munkaadó, mire számíthat a munkavállaló

A Munka törvénykönyve lehetőséget biztosít arra, hogy a munkáltató átmenetileg otthoni munkavégzésre utasítsa a munkavállalót – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak nyilatkozó ügyvéd a járványhelyzettel összefüggésben. Oláh Zsófia közlése szerint, akivel szemben hatósági elkülönítést alkalmaznak, az keresőképtelennek minősül és táppénzre jogosult.

2020.03.05. 07:00

A fővárosi operatív törzs is munkába lendül

Csütörtök reggel összeül a Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezette testület.

2020.03.05. 06:00

Jakab Ferenc: A koronavírus felszínét kapargatjuk, de a lényeget nem tudjuk

A Pécsi Tudományegyetem professzora az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy nem tudni, a melegebb időjárás hatással lesz-e a járványra, és egyelőre arra is három verzió van, hogy mi lehet a fertőzés sorsa, akár örökre is velünk maradhat.