Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Több front is nyílt Karácsony Gergely és a kormány között

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2020. január 17. 14:01
Az elmúlt napokban tovább erősödött a vita a kormány és a főváros vezetése között. A Városháza és a kabinet a kukaholding által visszatartott 10 milliárd forintról, a Biodóm felépítéséhez és a Lánchíd felújításához járó forrásokról, valamint a kormányzat által támogatott atlétikai vb és a Giro d'Italia kerékpáros verseny megrendezésének költségeiről folytat nyilvános szópárbajt.

A főpolgármester csütörtökön interjút adott a 24.hu-nak, amelyben arról beszélt, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelőnek ki kell fizetnie a főváros számára az FKF Zrt. által elvégzett feladataiért járó 10 milliárd forintot, de

a kukaholding visszatartja a Budapestnek járó pénzt, ezért február közepére az FKF számláján nulla forint lesz.

Az Index megkereste Fürjes Balázst, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárt, aki azt mondta:

„a Kukaholding ügyben csak annyit tudok mondani: ne szemétkedjünk!”

Hozzátette: Karácsony Gergellyel a héten többször is egyeztettek, együtt keresik a megoldásokat. Budapest nem csatatér – ismételte meg Fürjes Balázs.

Mártha Imre, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. felügyelő bizottságának elnöke az InfoRádiónak korábban azt mondta, a visszatartott pénzek miatt fennakadások lehetnek szemétszállításban.

A főpolgármester a 24.hu-nak arról is beszélt, hogy gyorsan dönteni kell a FKF-nek járó 10 milliárd forintról. „Ha a miniszterelnök atlétikai világbajnokságot szeretne, akkor nekem alá kellene írnom egy levelet a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek.

De ezt csak akkor teszem meg, ha a kukaholding fizet, hiszen ez is a megállapodás része”

- nyilatkozta Karácsony Gergely.

Giro

A vita több területen is zajlik a kormányzat és a városháza között. A felek egyelőre nem tudtak megegyezni a Giro d'Italia nemzetközi kerékpáros körverseny finanszírozásáról sem. Gy. Németh Erzsébet, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, a budapestiek pénzéből nem lehet kerékpárversenyeket támogatni.

„A budapesti nagy rajtra közpénzt nem akarunk és nem is tudunk fordítani. A rendezvényt úgy lehet megtartani, ha ez a városlakóknak egy fillérjébe sem kerül” - közölte az InfoRádióval, hozzátéve, hogy több dolgot is kért a kormányzat, az ingyenes tömegközlekedésen kívül például a rendezvény utáni takarítást.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint nem a fővárosnak kell állnia a rendezés költségeit,

csak a közösségi közeledés ingyenessé tételéhez kell hozzájárulni arra a napra.

Biodóm

A Fővárosi Állat- és Növénykert területén épülő Pannon Park és Biodóm építéséhez hiányzó forrásokról is heves vita zajlik. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes szerint a főváros továbbra sem tudja előteremteni a hiányzó 20 milliárd forintot. Azzal érvelt, hogy a kormány kezdte el finanszírozni a beruházást, nem volt arról szó, hogy a fővárosnak kellene beletennie akár egy fillért is.

Fürjes Balázs szerint a Biodómra már biztosított plusz forrásokat a kormány, amely szívesen támogatta a beruházást, további pénzekre viszont nem lát esélyt.

„Mi a magunk részéről tehetetlenek vagyunk.

Rengeteg eszköze van a fővárosnak. Minden eszköz az állatkert vezetésének kezében van” - fejtette ki az államtitkár.

Lánchíd

A Lánchíd ügyében sem közeledtek az álláspontok a felek között. A főpolgármester szerint a Széchenyi István által építtetett átkelő rekonstrukciójához az Alagút felújítása nélkül is hiányzik 13 milliárd.

Karácsony Gergely hangsúlyozza, a Lánchíd ügyében a korábban elkülönített pénzről már a korábbi városvezetés is azt mondta, hogy kevés. A városvezető szerint „további funkciójáról is közösen, a budapestiek bevonásával kell dönteni, érdekelne például, mit gondol a miniszterelnök arról, hogy a Lánchídból gyaloghíd legyen.”

A kormány nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy milyen további források kellenek a Lánchíd felújítására - mondta Fürjes Balázs államtitkár.

A BKK január 3-án közölte, hogy nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók. A korlátozás az 5 tonnánál nehezebb járműveket érinti, a tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik.

A főváros-kormány vita egyébként folytatódhat a szuperkórház helyéről, a Liget Projektbe tervezett épületekről és a behajtási díjról is.

A Városliget újjáépítése ügyéről egyébként a 24.hu-nak Karácsony Gergely azt mondta, a Liget nem lehet alku tárgya, szó nem lehet arról, hogy például a Bidodóm plusz forrásaiért cserébe hozzájárul újabb épületek kivitelezéséhez. Volt ilyen próbálkozás, de a kupeckedésnek is vannak határai – mondta Karácsony Gergely.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy viták a kormány és a főváros között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást