eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Rúzsa Magdi: "Szerbiában magyar voltam, itt most jugó vagyok"

Az Eurovíziós dalfesztiválra készülő Rúzsa Magdi a Heti Válaszban egyebek mellett arról beszél, hogy egyelőre nem magyar állampolgár. Tartózkodási engedélye van, most kérvényezett letelepedési engedélyt. Az énekesnő szerint nyilván vannak, akik nem kedvelik, nincs ezzel semmi baja, szerinte ez az élet rendje.

A HVG "Drámai mélypontok" címmel közöl írást a színdarab-betiltási kísérletekről. A kaposvári színház 56-os darabjának minapi betiltatási kísérlete ugyanis a helyi ügyészségen elvérzett, a magyar színháztörténetben azonban többször is sikerrel jártak a színpadi alkotás szabadságának korlátozására irányuló törekvések. A kifigurázott színdarabbetiltás egyébként nem is állt távol a valóságtól - derül ki Németh Antal Bánk bán száz éve a színpadon című monográfiájából. A Katona József által 1819-ben befejezett dráma színrevitelét - egyebek mellett "királyi személy meggyilkolásának ábrázolása" miatt - a monarchia cenzora azonmód betiltotta. Az ősbemutatóra így másfél évtizeddel később, 1834-ben Kassán, már Katona József halála után négy évvel kerülhetett sor, de rendszeresen csak egy évtizeddel később kezdték játszani. Szerzői öncenzúráról és a kommunista diktatúra darabegedélyezési gyakorlatáról is olvshatnak még a HVG összeállításában.

A Figyelő "Egyirányú behajtás" című cikkében azt írja, hogy hét fővárosi kerületben "nagy-koalíciós" hátszéllel szerzett hét éve megingathatatlan pozíciót a parkolóhelyek üzemeltetésében a Centrum Parkoló Kft. A társaság a közterületek hasznosításából származó bevétel nagy részét egy sokat támadott szerződés alapján elnyeli. Mindeközben az általa létrehozott Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. monopolizálta Budapesten a parkolási mobilfizetést, ráadásul negyedmilliárdos állami tőkeinjekciót is kapott. Fürst György, a Centrum Parkoló ügyvezető igazgatója március közepén úgy kalkulált: a bírság összegének 5-10 százalékát biztosan befizetik maguktól a járműtulajdonosok, a többit pedig behajtja majd egy követeléskezelő cég. A társaság így is több százmilliós bevételre számíthat. Csakhogy az önkormányzatokkal kötött szerződések alapján a kerületek ebből szinte semmit nem látnak.

A Heti Válasz az Eurovíziós dalfesztiválra készülő Rúzsa Magdival készített interjút. Mint a hetilap fogalmaz, nem számít, ha néhányan "lejugózzák", fontosabb Marika néni szeretete a kisboltból. Az énekesnő szülésznőként sem tesz lakatot a szájára, ha a legkiszolgáltatottabbakról van szó. Rúzsa Magdi egyebek mellett arról beszél, hogy egyelőre nem magyar állampolgár. Tartózkodási engedélye van, most kérvényezett letelepedési engedélyt. Az egykori Megasztár győztese azt mondja, nyilván vannak, akik nem kedvelik, nincs ezzel semmi baja, szerinte ez az élet rendje. Majd úgy folytatja: "Nem az számít, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja. Én itt szoktam pontot tenni. Nem bánt ez, mert az előbb beszélő, mintsem gondolkodó emberek körében működik csak úgy, hogy amíg Szerbiában éltem, addig magyar voltam, itt meg most jugó vagyok. De kevesen vannak, és ezt is megszoktam. Ez legyen világéletemben a legnagyobb problémám." - nyilatkozta Rúzsa Magdi a Heti Válasznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×