A programomat leginkább a változás igénye jellemzi. A változás igénye mindenféle tekintetben az alkotmányreformtól kezdve az intézményi reformokig, a mentalitásváltásig, és egészen odáig, hogy Romániát mint egy nagyon központosított államot le kell építeni, és a történelmi régiók szerepét kell emelni. Ilyen szempontból ezt a változást és ezt a váltást próbálom mindenféleképpen elősegíteni a vitákkal, az üzenetekkel, azzal, hogy semmiféle témát nem kerülök meg, és közép- és hosszútávon mondom azt, hogy mi lenne jó Romániának. Természetesen ez az én vízióm. Mi lenne jó Romániának, a romániai társadalomnak és benne az erdélyi magyarságnak. Õszintén és egyenesen. Azt látom, hogy még ha vannak is olyan témák, amelyek az embereket egy picit idegesítik, dühítik, nem tudják megkerülni, hogy erre ne reflektáljanak, hogy erről ne gondolkozzanak el, és vannak nagyon jó visszajelzések.

Románia húsz évvel a kommunizmus megbukása után egy olyan helyzetbe érkezett, ahonnan vagy előrelép, vagy az uniónak, Európának a leszakadó, perifériáján maradó országa lesz. A mostani államberendezkedéssel és működéssel nem lehet felzárkóztatni Romániát. Ezt próbálom mindenhol elmondani, hogy amit mi kérünk, az nem valaki ellen van, sem a régiók autonómiája, sem a kulturális autonómia, sem Székelyföld területi autonómiája, mert ettől a románok nem lesznek kevesebbek. Ez egy versenyképesebb társadalmat, versenyképesebb közösségeket, versenyképesebb egyéneket is jelentene, ami pedig óhatatlanul oda vezetne, hogy az emberek visszakapnák a reményt, jobban élnének, jobban tudnának tervezni, kiszámítható lenne a jövő, nem élnének létbizonytalanságban, és a magyar emberek természetesen a nemzeti identitásukat illetően sem élnének bizonytalanságban.

Mennyire tudják ezt az álláspontot elfogadni a románok? Mennyire félnek az autonómia szótól? Nincs-e emiatt valamilyen revíziós elképzelésük?

A kulturális autonómiával kapcsolatosan látom a puhulást, és azt, hogy egy-másfél éves perspektívában megvalósítható lesz a törvényhozásban is, ahogy azt kell. Ami a területi autonómiát, a régiók autonómiáját illeti, ott még sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, élnek a félelmek, az előítéletek nagyon erősek. Mintha rossz lelkiismeretük lenne, sokszor az az érzésem, és a rossz lelkiismeret diktálná ezt a félelmet, ezért nekünk nagyon fontos, hogy okosan, bölcsen, kiegyensúlyozottan érveljünk, és mondjuk el, hogy ez nem veszélyezteti az ország egységét, az országnak az oszthatatlanságát, nem emeli ki Erdélyt senki az ország szívéből, és nem viszi át Skócia mellé, de még csak Székelyföldet sem fogjuk Baranya mellé letenni. Hogyha ők ezt megértik, és lassan megértik, én azt látom, hogy ezeket az előítéleteket le lehet bontani, de eszméletlenül nagy munka és eszméletlenül nagy kitartás, erőfeszítés.

Ha ezt megértik, akkor azt hiszem, hogy középtávon, nem hamarabb, ne keltsünk illúziókat, hiú reményeket, középtávon akkor lesz lépés olyan irányba, hogy a régióknak a súlyát megemeljük és az autonómiáját a történelmi régióknak biztosítsuk. Én mindig azt mondom, hogy ez jó Bukovinának, Moldvának, Havasalföldnek, Dobrudzsának, mert nekik sem érdekük, hogy Bukarestbe járjanak a minisztériumokba kinyújtott kézzel koldulni. Az értékteremtő, az adót befizető polgárközösség nem kell minden egyes fejlesztésért, minden egyes beruházásért Bukarestbe menjen. Ott kell hagyni a pénzt, ott kell hagyni a döntést, és akkor a dolgok sokkal jobban mennek, sokkal jobban lehet a változást is és a fejlődést is látni, biztosítani. Így próbáljuk őket is meggyőzni arról, hogy nekik is érdekük lenne kérni ezt a fajta régiók autonómiáját, ezt a fajta önrendelkezést, és ez nem az állammal ellentétes törekvés.

A régiók kialakításának ötlete még csak az RMDSZ köreiben vetődött fel, vagy más politikai oldal is kapható lenne erre?

Érződik egyes régiókban a román értelmiségnek, a gazdasági szférának, bizonyos helyeken a műszaki értelmiségnek is a nyitottsága, hiszen ők is érzik, ők is tapasztalják azt, hogy nem jó, hogyha mindenben Bukarest diktál, mert lehet, hogy a minisztériumban azt sem tudja a miniszter, hogy hol van az a bizonyos közösség, település, de azért meg akarja mondani, hogy annak mire van szüksége. Én ezt leginkább ma már Temesvár környékén érzem, a Bánságban, leginkább abban a régióban érezhető, ahol mondjuk erősebb is a gazdasági potenciáljuk, de érezni lehet már Konstancában egészen délen, a tengerparton, és az északi, északkeleti részen is. Azt hiszem, hogy előbb-utóbb az önkormányzati képviseleteiken keresztül, a megyei önkormányzatok vezetőin keresztül, a polgármestereken keresztül fogják megérteni azt, hogy nem jó, hogyha Bukarestnek a kiszolgáltatottjai, koldusai ezek a megyék, ezek a régiók. A fejlesztési régióknak az átalakítását is ebből a perspektívából indítottuk el, úgy próbáltuk ezt is megrajzolni, hogy senkit ne sértsen, és hogy mindenki azt érezze, hogy a hagyományos régióknak a kohézióját erősíteni akarjuk, hiszen ezek között mindig erős gazdasági kapcsolatok voltak azon kívül, hogy volt egy bizonyos kulturális vagy akár nyelvi, vallási identitás is, de ezek között erős gazdasági kötődések voltak, és ezeket próbáljuk erősíteni.
Milyennek tartja az esélyeit az elnökválasztáson, mint egy kisebbségnek a jelöltje?

Úgy kell indulni egy választási harcban, hogy az ember ugyanolyan esélyekkel vesz részt a küzdelemben, mint a többiek. Nyilván én is a földön járok. Azt próbálom ezzel a választási kampánnyal is bebizonyítani többek között, hogy a teljesítményünk, a programunk, a hitelességünk, a komolyságunk, az talán sokkal erősebb, sokkal több, mint amit a román jelöltek nyújtanak. De nem ezen múlik, hogy valakiből lesz vagy nem lesz államelnök, sajnos.

Azt akarom bebizonyítani, hogy magyar embernek, magyar politikusnak van az országról olyan elképzelése, olyan működőképes programja közép- és hosszútávon, ami minden egyes polgárnak, minden egyes közösségnek az érdekeit szolgálná, és előbb-utóbb a román társadalomnak is megváltozik a mentalitása, a szemlélete, és nem fog számítani az, hogy milyen a nyelve, etnikuma, vallása egy politikusnak, hanem egészen más dolgokat, a hitelességet, a víziót, a komolyságot fogják nézni. Legyünk őszinték, 2009-ben az áttörés még nem fog megtörténni, de hogyha nem végezzük el a munkát minden egyes alkalommal, hogyha nem ütjük azonnal a pszichológiai berlini falon a réseket, akkor soha nem fog megtörténni. Ez egy úttörő munka.

A különböző autonómiák kialakításán kívül általánosabb érvényű, mondjuk úgy, hogy nemcsak a magyarságnak szóló elemek is vannak a programjukban. Mennyire érzik úgy, hogy a magyar kisebbségen túl mondjuk románokat is meg tudnak ezzel szólítani és számítanak-e román szavazókra?

Természetesen számítunk román szavazókra és lesznek is román szavazatok. Akkor, amikor a társadalomreformról, az államreformról beszélünk, főleg akkor, amikor a nagy elosztórendszereknek a szerkezeti reformjáról beszélünk, én azt látom, hogy a nyitottság óriási. Amikor a gazdasági válság hatásait próbáljuk a mi intézkedéseinkkel enyhíteni, akkor megint azt látom, hogy óriási az érdeklődés, ott már az emberre másképpen néznek. Ezzel is azt üzenjük, hogy a polgárok és a közösségek számára van nekünk megoldásunk, van programunk, és akkor, amikor ezeket a dolgokat őszintén, egyenesen elmondjuk, nem kerülgetjük, akkor én azt látom, hogy a román emberek részéről is a nyitottság tapasztalható.

Nekünk olyan kérdésekre is vannak válaszaink hosszú távra, mint amilyen a gazdasági válság, a nagy elosztórendszerek kérdése, az igazságszolgáltatás, az alkotmányos reform és az intézmények közötti viszony, mert itt tulajdonképpen a hatalmi ágak közötti viszonyról is nagyon komolyan és hatásosan kellene beszélni, mert ebben a pillanatban az igazságszolgáltatás, törvényhozás és végrehajtás között a viszony nem a legkiegyensúlyozottabb, nem a XXI. századi európai értékekről szól még mindig, tehát ehhez is hozzá kell matatni. És hozzá kell matatni ahhoz például, hogy mit kezdjünk a törvényhozással, és én ott azt mondom a román társadalomnak, hogy Romániában kétházas parlamentre van szükség, a szenátust át kell alakítani a régiók házává, a régiók tanácsává, abban a történelmi régiók képviselete kap helyet, elkülönített hatáskörökkel. Nem az a megoldás, hogy egy háza legyen a parlamentnek. Én úgy látom, hogy ezeket a kérdéseket ők értik, és ha nem is mindegyik kérdésre fogadják el a választ, de elgondolkodnak. Elgondolkodnak, és ha a bogár jár a fejben, az már jó.