eur:
389.02
usd:
360.86
bux:
68693.32
2024. május 7. kedd Gizella

Tényleg vége a nyárnak: zárnak a strandok

Lassan lehűl az idő, lassan bezárnak a strandok; a kisebbek a hétvégéig, a nagyobbak szeptember 30-ig lesznek nyitva. Mogyorósi Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: idén csaknem 20 százalékos volt a forgalomnövekedés a tavalyihoz képest, vagyis körülbelül 600 ezren strandoltak Budapesten.

Hétfőtől bezár a római, a csepeli és a Paskál strand, a Palatinus szeptember 2-ig, a Dagály pedig szeptember 30-ig lesz nyitva - mondta az InfoRádiónak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezetője.

Mogyorósi Ferenc közölte: a szezon kedvezően alakult, pontos adatok azonban egyelőre nincsenek, de a tavalyihoz képest körülbelül 20 százalékkal nőtt a látogatók száma.

Az osztályvezető hozzátette: az idény kezdetén 20 és 30 százalék közötti forgalomnövekedésre számítottak, bár volt olyan strand, ahol a bevételek már júliusban meghaladták a tavalyiakat.

Idén nyáron körülbelül 500-600 ezren strandoltak Budapesten - mondta Mogyorósi Ferenc.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, a magyar tőzsdén a Richter a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitart a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban vannak, míg Amerikában óvatos emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×