eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Nem zökkenőmentes a kórházreform

A kórházátalakítás bár gyorsan megkezdődött áprilisban, a változás néhol igencsak lassú. A kórházak igyekeznek új gazdálkodási tervet készíteni, belső intézkedéseket hozni, azaz felkészülni az új szerkezetre. A legtöbbüknél az ágyszámcsökkentés, a dolgozók menesztése, a betegutak lerövidítése jelenti a megpróbáltatást.

Azzal, hogy túl sok a kórházi ágy Magyarországon, és ezen változtatni kell - mindenki egyetértett. A szakma, a politika, és a betegszervezetek egyaránt. Azonban miután áprilistól 60 ezerről 44 ezerre csökkent az aktív ágyak száma országszerte, mégsem lehet elégedett hangokat hallani.

Az intézményvezetők szerint szükséges volt az átalakítás, csak nem így, és nem az ő kórházukban. Sok helyütt vagy a kórház, vagy annak osztályai szűntek meg, vagy a gyógyító ellátásról kellett krónikus ellátásra átállni.

Több lakos, kevesebb ágy

A betegellátást pedig néhol kisebb kapacitással úgy kell megoldani, hogy közben például nőtt az egy kórházra jutó lakosok száma. A miskolci Szent Ferenc kórházban így fordulhatott elő, hogy most 50 tüdőgyógyászati ágyon 57 beteget ápolnak - közölte Kása Miklós igazgató.

"Több mint 140 ágyunkat szüntették meg, egyértelművé vált, hogy elégtelen 460 ezer lakosnak ez az 50 tüdőgyógyászati ágy, hiszen állandóan 52-57 között mozog a betegek száma. Egy négynapos ünnep alatt húsz sürgősségi esettel számolhatunk. Õket nem tudjuk megfelelően fogadni, ezért fordultam a regionális tisztifőorvoshoz" - mondta el a Szent Ferenc kórház igazgatója.

Meghozták a szükséges intézkedéseket

Megduplázott betegszám, négyszázzal kevesebb ágy, hosszabb várólisták és félszáz dolgozó menesztése áprilistól - ez az egyenlege az egészségügyi reformnak a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Kórházban.

Horváth Attiláné sajtórefererens azt mondta: a vezetés meghozta a szükséges intézkedéseket, amelyekkel elsősorban a felesleges betegutaztatásokat és ellátásokat próbálták meg kiküszöbölni. Ehhez pontos munka és gondos szervezés kellett - tette hozzá Horváth Attiláné.Az egészségügyi dolgozók menesztése is probléma, mind a kórháznak, mind az elbocsátottaknak. A kórházakban nincs kevesebb beteg, az egészségbiztosító ráadásul nem ad annyival nagyobb összeget, amelyet az intézmények szükségesnek találnak, így kell megoldani tehát kevesebb orvossal a betegellátást.

A távozó orvosoknak ugyanakkor nehéz újra munkát találniuk a szakmában. Ebből a szempontból inkább a szakdolgozók a szerencsésebbek. A krónikus ágyszám növelésével országszerte keresettebbek lettek. A szabad álláshely azonban nem egyenlő azzal, hogy jelentkeznek is a pozícióra.

Csak sürgős betegeket látnak el

A sátoraljaújhelyi Erzsébet kórház bár kiemelt intézmény, egyre kevesebb a szakorvos, az újak pedig magas fizetést kérnek. A problémákat még lehetne sorolni.

Több kórházban, így például a szolnoki Hetényi Géza kórházban mostantól csak sürgős beteget látnak el. Az áprilisi új munkarend hozta műszakváltozás miatt tiltakozásul a műtősnők csaknem 80%-a ment táppénzre - közölte az InfoRádióval a főigazgató, aki nem akart interjút adni.

A reform átmeneti időszaka tehát nem zökkenőmentes. Az Egészségügyi Minisztérium januárra teszi az új rendszerre való teljes átállást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×