eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

A Tubesen sem lesz NATO-lokátor?

A pécsi MSZP a lakosság véleményét tartja mérvadónak a Tubesre tervezett NATO-lokátor ügyében. Tasnádi Péter szocialista polgármesterjelölt az InfoRádióban úgy fogalmazott: ha a pécsiek elutasítják a radarállomás megépítését, akkor az MSZP helyi szervezete nem fog szembehelyezkedni a lakosság véleményével.

A honvédelmi miniszter vasárnap jelentette be, hogy szeptember végére elkészülnek a Mecsekben lévő Tubesre tervezett radarállomás hatástanulmányai, amelyeket októberben vitára bocsátanak, és csak azután hozzák meg a végleges döntést.

Szekeres Imre azt mondta: a hatástanulmányokat független szakértők készítik, a vizsgálatok eredményét pedig mindenki megismerheti majd.

Hozzátette: a Tubesen kívül jelenleg nem vizsgálnak másik lehetséges helyszínt.

A civilek örülnek

A radar megépítése ellen fellépő Istenkúti Közösségért Egyesület meglepődve, de örömmel fogadta az MSZP pécsi szervezetének állásfoglalását.

Az egyesület társelnöke az InfoRádiónak elmondta: ezzel az utolsó helyi jelölőszervezet is véleményt nyilvánított Tubes ügyben. Peták Péter szerint a pécsi lakosság nagy része nem akar lokátort a Tubesre.

A társelnök elmondta azt is: népszavazási kezdeményezésükhöz szeptember második felében kezdenek aláírásokat gyűjteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×