Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Senior woman in the city
Nyitókép: Eva-Katalin/Getty Images

Megjelentek a nyugdíjasok élelmiszer-utalványainak részletei

Az összefoglaló jogszabálytervezetből kiderült az is, mi mindenre lehet majd felhasználni a 30 ezer forintos utalványt, illetve kik lesznek rá jogosultak.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, májusban jelentette be a kormány, hogy harmincezer forint értékben kapnak a nyugdíjasok papíralapú utalványokat, amelyeket a vidéki kisboltokban és nagyobb üzletláncokban is beválthatnak majd. Először úgy volt, hogy már júliusban kézhez kapják, végül azonban őszre tolódott a kiosztás.

Szerdán megjelent a jogszabálytervezet, amely összefoglalja az intézkedés részleteit, és többek között az is kiderült, hogy mire lehet majd felhasználni az utalványokat – írja az Index. A tervezet értelmében az utalványt hideg élelmiszerek, zöldség, gyümölcs, hús és húskészítmények, édesség, pékáru, kenyér vásárlására lehet felhasználni, valamint őstermelőknél is lehet majd vele fizetni.

Az is kiderült, hogy élelmiszer-utalványra jogosult többek között az, akinek 2025 júliusában öregségi, özvegyi, szülői nyugdíjat, árvaellátást, baleseti hozzátartozói nyugellátást, valamint rokkantsági ellátást folyósítottak.

Címletekre leosztva a jogosultakat megilleti

  • 3 darab 5000 forint,
  • 3 darab 3000 forint,
  • 2 darab 2000 forint,
  • 2 darab 1000 forint

értékű nyugdíjas-élelmiszerutalvány, amelyeket 2025. október 15-ig kísérelnek meg részükre kézbesíteni. Ha az októberi dátumig a jogosult elhalálozik, akkor nem kaphatja meg más helyette.

A tervezet emlékeztet, hogy az utalványokat mindössze egyszer próbálja meg kézbesíteni a postás, ha valaki nem tudja átvenni, akkor külön formanyomtatványt kell kérelmezni az újabb kiküldésért, amelynek 2025. november 14. a határideje.

A boltok és áruházak 2026. február 28-ig válthatják be a banknál a náluk felhasznált utalványokat.

Címlapról ajánljuk
Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok
Szász-Anhalt

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.

Európa szomorú új térképe

Az aszályok, a klímaváltozás, a vízhiány és a felmelegedés csökkentheti a mezőgazdasági hozamokat, átírhatja az ipar telephelyválasztását, az energiatermelést, a folyami szállítást, a turizmust, az ingatlanárakat, sőt még azt is, mikor dolgozunk, utazunk vagy hogyan építjük otthonainkat. Ennek európai vonatkozásairól írt elemzést Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány; a részletekről Pásztor Szabolcs kutatási igazgatót kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Ma tartományi parlamenti választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár dönthet az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont körüli vereséget szenvedhet. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×