Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

A koronavírus-járvány összes keddi híre egy helyen

Infostart
2020. október 13. 09:07
Soha ennyi emberrel nem végzett még egy nap alatt a koronavírus Magyarországon, de máshol sem jobb a helyzet. Járványhírek - percről percre.
2020.10.13. 22:45

Március óta nem volt annyi új fertőzött Olaszországban, mint most

A járványgörbe ilyen arányú emelkedésével a több mint 11 ezer hellyel bíró intenzív osztályok két hónap alatt megtelnek. Az esetek több mint 77 százaléka családon belüli fertőzésre vezethető vissza.

2020.10.13. 21:47

Romániában betiltották a magánrendezvényeket

Újabb rendelkezéséig országos szinten tilos lesz lagzikat, keresztelőket, születésnapi vagy egyéb magánünnepségeket rendezni. A tiltás nem a - korlátozott létszámmal és az ismert egészségügyi óvintézkedések betartásával - továbbra is engedélyezett templomi szertartásokra, hanem az ilyen eseményekhez kapcsolódó ünnepségekre vonatkozik. A CNSU kedden elfogadott határozatában újabb irányelveket szabott meg a fővárosi és megyei járványügyi operatív törzsek számára, amelyek a vendéglátóhelyek és kulturális intézmények működősének helyi, vagy regionális korlátozásáról intézkednek. Romániában a napi esetszám megduplázódott az utóbbi két hétben és most már rendszeresen túllépi a háromezret, a halálesetek száma pedig az ötvenet. Lakosságarányosan Bukarest számít a legfertőzöttebb térségnek, ahol az utóbbi két hétben a lakosság 2,69 százaléka fertőződött meg. A fővárosban a hatóságok arra készülnek, hogy 3 ezrelékes fertőzési ráta felett bezárják az iskolákat, és az oktatást az internetre költöztetik.

2020.10.13. 21:07

A koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a cseh futballbajnokságot

A bajnokságot szervező liga közleménye kitér arra, hogy az első és a második liga küzdelmeit is felfüggesztették.

2020.10.13. 20:00

Karácsony Gergely az elmúlt évről, az újraindítási adóról, a Lánchíd felújításáról és a judapestező ellenzéki jelöltről - nagyinterjú

2019. október 13-án választották meg főpolgármesternek Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét, aki az InfoRádió Aréna című műsorában a főváros élén töltött első évről, a kormányzattal és az őt támogató pártokkal kialakított viszonyról és a Budapest előtt álló feladatokról is beszélt.

2020.10.13. 19:03

Bevetették itthon a magyar remdesivirt súlyos állapotú koronavírusos betegeken

Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen alkalmazzák a Richter által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A vírusszaporodást gátló infúziós kezelést súlyos állapotú betegek kapják a most kezdődött klinikai vizsgálatban.

2020.10.13. 18:29

Ezt várja a magyar gazdaságtól az IMF

Rontotta a magyar gazdaságra vonatkozó idei és jövő évi előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az őszi világgazdasági prognózisában.

2020.10.13. 18:07

Elemző: kettészakad Európa

A turizmusból élő déli országokban lényegesen lassabb lesz a kilábalás a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízisből, mint az észak-európai országokban, amelyek jellemzően küldő országoknak számítanak a turizmus szempontjából – mondta az InfoRádiónak a Takarékban elemzője. Suppan Gergely hozzátette, hogy az északi országok az elhalasztott utazások miatt megspórolt pénzt ebben az évben otthon költik el.

2020.10.13. 17:23

Húszmilliárdos pályázatot hirdetett az ITM

A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a Piaci KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

2020.10.13. 16:45

Cristiano Ronaldo is koronavírusos

A klasszisnak nincsenek tünetei, de elhagyta a portugál labdarúgó-válogatott edzőtáborár.

2020.10.13. 16:25

Újabb döntéseket hozott a gazdaságvédelmi operatív törzs

Gyorsítják a beruházásokat – számolt be a részletekről Varga Mihály pénzügyminiszter.

2020.10.13. 16:15

Reagált az MGYOSZ a főváros újraindítási adójának javaslatára

Elfogadhatatlannak tartja a fővárosi önkormányzatnak az újraindítási adó címén tervezett iparűzési adó emelésére irányuló javaslatát a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ).

2020.10.13. 15:50

Erdély veszélyeztetett régió, gócpont a kolozsvári operában és színházban

Szinte egész Romániában gyorsul a koronavírus-fertőzés terjedése, kedden 68 halálesetet kötöttek a járványhoz, Bukarestben az iskolák bezárására készülnek.

2020.10.13. 15:20

Kétségbeesetten keresik a kiskaput a brit pubtulajdonosok

A négyszeresére ugrott fertőzések miatt háromszintű rendszert vezetett be a brit kormány a Covid-19 hullámok kezelésére. Johnson miniszterelnök bejelentette: Anglia egyes részein bezárnak a kocsmák, sportközpontok és fogadóirodák. Mindez haragot szült: sokan féltik az állásukat.

2020.10.13. 15:03

Koronavírus miatt feladta a Girót a favorit és a csapata

Koronavírus-fertőzés miatt feladta a Giro d'Italiát az egyik legnagyobb esélyes Steven Kruijswijk, illetve a Mitchelton-Scott és a Jumbo-Visma teljes csapata.

2020.10.13. 14:33

Putyin a sokadik bizottságot hozza létre a járvány ellen

Oroszországban már működött operatív törzs, koordinációs tanács, és az államtanácsban egy munkacsoport is a járvány elleni védekezéssel foglalkozik.

2020.10.13. 14:02

Újrafertőződés: a már gyógyultak is viseljenek maszkot, hogy elkerüljék

Az immunitás kérdése továbbra is megoldandó rejtély a kutatók előtt: bár ritka az újrafertőződés, mégsem zárható ki, hogy akár komolyabb betegséget okoz egy második koronavírus-fertőzés, mint amilyen az első volt.

2020.10.13. 12:12

Szijjártó Péter: a második hullám nehezebb kihívásokat tartogat

Az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) egyértelműen nagyrabecsüléssel figyelik Magyarország és a magyar kormány teljesítményét a koronavírus-járvány elleni védekezésben, egyértelmű a szervezet véleménye arról, hogy hazánk kifejezetten jól teljesített a járvány első hulláma idején - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt Tedrosz Adhanom Grebrejeszuszszal, a WHO főigazgatóval a szervezet genfi központjában.

2020.10.13. 11:30

Müller Cecília: új korosztályra lett veszélyes a koronavírus

Meg kell tanulnunk "másként szeretni" az őszi szünetben, csak egészséges emberek találkozzanak - nyomatékosította az operatív törzs keddi tájékoztatóján az országos tisztifőorvos.

2020.10.13. 11:15

Eggyel kevesebb sztár a budapesti úszóversenyen

Nem indulhatott el Budapestre, a Nemzetközi Úszóliga (ISL) versenysorozatának e hét végi nyitóeseményére Femke Heemskerk, a hollandok olimpiai és világbajnoka, mivel megfertőződött a koronavírussal.

2020.10.13. 10:40

Lassan gyógyuló sebeket ejtett a világgazdaságon a járvány

Erőtlen a pandémia utáni globális gazdasági talpra állás, az Unióban még a németek kilátásai a legjobbak, Kína rég volt ilyen gyenge, India még rosszabbul áll.

2020.10.13. 10:13

Szerbia is fél

Nem tartja kizártnak az iskolák újbóli bezárását a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb, ám szükségállapotra nem kell ismét számítani - közölték a testület tagjai. Keddi sajtójelentések szerint Branislav Tiodorovic járványügyi szakember kifejtette, hogy ha a napi új fertőzöttek száma meghaladja az ötszázat, várhatóan ismét bezárják az iskolákat, ahogyan azt tavasszal is tették. Predrag Kon epidemiológus pedig azt közölte, hogy Szerbiát a múlt héten elérte a járvány harmadik hulláma, és ha nő az esetszám a maszkviselésen túl újabb korlátozásokat hozhatnak, de szükségállapot bevezetésére nem kell számítani. A Nyugat-Balkánon - Horvátországot kivéve - hétfőről keddre 678-cal nőtt az igazolt fertőzöttek és huszonöttel a halálos áldozatok száma. A regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 67-tel 34 854-re, Koszovóban 68-cal 16 247-re, Észak-Macedóniában 177-tel 21 134-re, Montenegróban 181-gyel 13 477-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 185-tel 30 829-re emelkedett. Szerbiában az utóbbi 24 órában kettővel 765-re, Koszovóban eggyel 648-ra, Észak-Macedóniában öttel 797-re, Bosznia-Hercegovinában nyolccal 944-re, Montenegróban pedig kilenccel 211-re emelkedett a Covid-19-járvány halálos áldozatainak száma. (MTI)

2020.10.13. 09:47

Rendhagyó javaslat: maszkviselés odahaza is?

A római kormány azt javasolja a koronavírus-járvány miatti újabb intézkedéscsomagjában az olaszoknak, hogy saját otthonukban is viseljenek maszkot, amennyiben vendégeket fogadnak, legyenek akár közeli rokonok vagy barátok is.

2020.10.13. 09:23

Ezt tudja a Semmelweis Egyetem új PCR-tesztje

Egylépcsős, , gyors, és már csak a gyártótól függ, mennyi áll belőle rendelkezésre.

2020.10.13. 09:06

Friss adatok: huszonnyolc koronavírusos halott egyetlen nap alatt Magyarországon

Továbbra is ezer fölött a napi új fertőzöttszám, az aktív, regisztrált koronavírusosok lassan harmincezren vannak.

2020.10.13. 09:00

Valami furcsa probléma van az amerikai vakcinajelölttel

A Johnson and Johnson egyike azoknak, amelyek versengenek azért, hogy elsőként állítsanak elő védőoltást a betegség ellen.

2020.10.13. 08:06

Már rendőrt is kellett hívni a türelmetlen szülőkre a Bethesdában

Egyre nagyobb a feszültség a Bethesda Gyermekkórházban. A türelmetlen szülők gyakran kiabálnak a kórház dolgozóival – mondta az InfoRádiónak a kórház kommunikációs vezetője.

2020.10.13. 08:00

Új bejelentéseket tesz az operatív törzs - élőben az Infostarton és az InfoRádióban

A kezdés a szokásos - tartsanak velünk!

2020.10.13. 07:45

Lázár János figyelmeztetést adott ki 2021-re

Nem feltétlenül Budapesten kell megszervezni a nemzetközi versenyeket, hanem például Debrecenben, ahol repülőtér is van. És nem is a közeljövőben.

2020.10.13. 07:35

Bulgária nagyon nagy bajban, pusztít a kór az eü-dolgozók körében

A hétmilliós balkáni országban napi 4320 koronavírusteszt elvégzésére képes a gépezet.

2020.10.13. 07:25

Konferencia a digitális oktatás tapasztalatairól

Október 14-16. között rendezi a Digitális Jólét Program (DJP) a harmadik Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítást (DOKK), amelyet a résztvevők idén rendhagyó módon online formátumban követhetnek.

2020.10.13. 07:05

Merkely Béla vezeti a budapesti Covid Kommandót

Hetekig buborékban lesznek az úszók. Már két koronavírusos esetet találtak az ISL rajtja előtt.

2020.10.13. 07:00

Iskolazár: Csehország nem vár tovább

Szerdától november 1-jéig távoktatás lesz. Tilossá válik a köztéri alkoholfogyasztás, és csak 6 embernek szabad gyülekezni.

2020.10.13. 06:05

Belélegezhető vakcina is jöhet a koronavírus ellen

Erősebb védelmet adhatnak a belélegzendő oltások, amelyek a vírus közösségi terjedésének megállításában is nagy szerepet játszhatnak majd.