Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Koronavírus – Minden keddi hír percről percre

Infostart
2020. március 10. 10:34
Újabb három magyarországi fertőzött, Olaszország teljes zár alatt, már a gazdasági visszaesés enyhítésén dolgoznak. Hírek a koronavírusról – folyamatosan az Infostarton.
2020.03.10. 22:33

Az EU 25 milliárd eurós befektetési alapot hoz létre a gazdasági károk enyhítésére

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciája után azt közölte, hogy a javasolt befektetési alap az egészségügyi rendszerekre és a kisvállalkozások támogatására irányul. Kijelentette, az Európai Unió minden rendelkezésre álló eszközt fel fog használni a gazdaság támogatására.

A tervezett intézkedések között a gazdasági károk enyhítésére előirányzott beruházási alap mellett megemlítette a Növekedési és Stabilitási Paktum alkalmazásának rugalmassá tételét, valamint azt, hogy unió megvizsgálja az állami támogatásokra és az államadósságra vonatkozó szabályok enyhítésének lehetőségeit, hogy enyhítse a járvány sújtotta országok, például Olaszország negatív gazdasági hatásait.

2020.03.10. 21:46

Elmarad Santana budapesti koncertje

A szervező Live Nation a Facebookon jelentette be, hogy elmarad a március 19-re tervezett Santana-koncert a Budapest Arénában. A jegyeket a vásárlás helyszínén visszaváltják, az online vásárolt jegyek árát visszautalják.

2020.03.10. 21:40

Egyeztetett a magyar és az osztrák belügyminiszter

Telefonon egyeztetett kedd kora este Karl Nehammer osztrák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter a két országnak az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében megtett és tervezett intézkedéseiről. A politikusok a többi között kölcsönösen tájékoztatták egymást az Olaszországból érkezők ellenőrzési módszereiről. Biztosították továbbá egymást arról, hogy országaik intézkedéseit "kölcsönös megértéssel és bizalommal fogadják", és megállapodtak a folyamatos információcseréről - írta közleményében a Belügyminisztérium.

2020.03.10. 21:39

USA -A magánbiztosítók fizetni fogják a megbetegedések kezelési költségeit

Mike Pence amerikai alelnök kedden újságíróknak, miután tárgyalt a legnagyobb magánbiztosítók képviselőivel. Az alelnök azt is elmondta: a biztosítók nem számítanak fel többletköltséget a vírustesztek elvégzéséért. Donald Trump amerikai elnök - a szenátusból távozva, ahol a koronavírus terjedésével kialakult helyzetről és a javasolt új gazdaságélénkítő intézkedésekről tárgyalt - újságíróknak azt mondta, hogy a szövetségi kormány segíteni fog a bajba került légitársaságoknak és hajózási vállalatoknak.

2020.03.10. 20:34

Szlovénia lezárja Olaszországgal közös határát

Az intézkedés az áruforgalomra nem vonatkozik. Marjan Sarec ügyvezető kormányfő Twitter-oldalán azt írta: a rendelet összhangban áll a közös és arányos intézkedésekről szóló megállapodással. Jelezte: akkor lép életbe, amint ehhez az összes technikai és adminisztratív feltétel teljesül. "Tudjuk, hogy Olaszország karantént rendelt el, de az emberek ezt figyelmen kívül hagyják, ezért itt az idő, hogy cselekedjünk" - mondta, majd hozzátette: ha meg akarják állítani a vírus terjedését, ez szükséges intézkedésnek tűnik. Nem zárják le azonban a határt a teherforgalom előtt, mert az további károkat okozna a gazdaságnak - hangsúlyozta. A kormányfő felszólította a szlovén állampolgárokat, hogy a vírus terjedésének megfékezése érdekében a külügyminisztérium javaslata szerint térjenek haza Itáliából.

2020.03.10. 20:09

Varga Mihály: a járvány hatásainak megfelelően fog reagálni a kormány

A kormány már akár a jövő héten bejelenthetné az új gazdaságvédelmi csomagot, de a járvány gazdasági hatásai miatt kivár - mondta a pénzügyminiszter az InfoRádióban. Varga Mihály az Arénában azt mondta, van tartalék vismaior helyzetekre.

2020.03.10. 19:21

Újabb körlevélben szólítja fel az egyetemeket az ITM a folyamatos tájékoztatásra és a megelőzésre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ismét nyomatékosan felkérte a felsőoktatási intézményeket, hogy megfelelő tájékoztatással lássák el hallgatóikat és oktatóikat a koronavírus ügyében, és tegyenek meg mindent a terjedés megelőzéséért.

A minisztérium a körlevelében arra hívta fel újólag az egyetemek figyelmét, hogy magyar és angol nyelven rendszeresen tájékoztassák az intézmény oktatóit és hallgatóit a higiéniai szabályok, különösen a rendszeres és alapos kézfertőtlenítés, gyakori szellőztetés fokozott betartásának fontosságáról.

2020.03.10. 19:08

Koronavírus - Sokkoló számok Olaszországból és Németországból

Egyetlen nap alatt csaknem százhetvennel 631-re emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak száma, a diagnosztizált fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint ezerrel 10 149-re nőtt. Németország összes tartományát elérte a járvány, egyre több helyen törlik a tömegrendezvényeket.

2020.03.10. 18:57

Elmarad az Európai Unió külügyi tanácsának csütörtöki ülése

A tagállamok illetékes szakminiszterei kereskedelmi ügyekről tárgyaltak volna. A résztvevők a tervek szerint elsősorban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) közelgő miniszteri konferenciájára, a Kínával és az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatok terén végbement legújabb fejleményekre, valamint a koronavírus-járványnak az ellátási láncokra és a kereskedelmi forgalomra gyakorolt lehetséges hatásaira összpontosítottak volna. Egyelőre nincs információ arra vonatkozóan, hogy mikor pótolják az elmaradt tanácsülést.

2020.03.10. 18:53

Koronavírus - Soha ennyi halott nem volt még egy nap alatt Olaszországban

Egyetlen nap alatt csaknem százhetvennel 631-re emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak száma, a diagnosztizált fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint ezerrel 10 149-re nőtt.

2020.03.10. 18:31

Újabb filmpremier marad el

Nyúl Péter és barátai a tervezettnél később fognak visszatérni a filmvászonra, a Sony kedden bejelentette, hogy augusztusra halasztja a Nyúl Péter 2. - Nyúlcipő című filmjének forgalmazását a koronavírus-járvány miatt. A családi vígjátékot április 9-től játszották volna a mozik, de számos európai ország a napokban betiltotta a nagyobb rendezvények megtartását.

Az MGM és a Universal stúdió múlt héten jelentette be, hogy áprilisról novemberre halasztja a legújabb James Bond-film, a Nincs idő meghalni forgalmazását a járvány terjedése miatt kialakult globális mozis helyzet miatt.

A Paramount filmstúdió pedig elhalasztotta a Mission: Impossible új epizódjának olaszországi forgatását a koronavírus-járvány miatt. A hollywoodi stúdiók vezetői nyomon követik a koronavírus-járvány terjedését.

A nyári bemutatói szezon május elsején indulna a Disney Fekete özvegy című filmjével, amelyet a Halálos iramban című sorozat újabb filmje követne. A Top Gun című film régóta várt folytatásának forgalmazását is nyárra tervezeték.

2020.03.10. 18:21

Március 15. - Elmaradnak a Várkert Bazár rendezvénytermébe meghirdetett programok

Az egész napos, beltéri ingyenes programok mellett a jegyvásárláshoz kötött esti A szép szabadságért. című produkció is elmarad. Az online vásárolt jegyek visszaváltásáról az Interticket Kft. értesíti a vásárlókat, míg a Várkert Bazár jegypénztáraiban megvásárolt jegyek az előadás dátumától 14 napon belül válthatóak vissza a Déli Palotában található jegypénztárban - áll a közleményben.

2020.03.10. 18:12

Koronavírus – Már áprilisban jöhet a vakcina, de lehet, hogy hiába

Attól tartanak, hogy hiába fejlesztenek ki egy védőoltást, nem biztos, hogy hatásos lesz a mutálódott vírustörzsek ellen.

2020.03.10. 18:04

Koronavírus – „nem szabad azt gondolni, hogy lassan kezd kifújni”

A görög rendőrség és határőrség tartja a török–görög határt, nem nyitott a menekültek útja Európa felé – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára a koronavírussal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, bár az operatív törzs jól kezeli a helyzetet, de a lakosságnak is vannak kötelességei.

2020.03.10. 17:52

Felgyorsult a koronavírus terjedése Romániában, jönnek az elektronikus karkötők

Kedden nyolc új fertőzésről számoltak be a román hatóságok, miután az előző napokban egy-két, legfeljebb négy új esetet regisztráltak. A kedden nyilvántartásba került újabb fertőzöttek valamennyien a fővárosban laknak, így a bukaresti esetek száma elérte a 11-et. A keddi esetek közül három egy 60 éves, Izraelből február 26-én hazatért nyugdíjas belügyminisztériumi alkalmazottnak az ismeretségi köréhez tartozik, egy másik fertőzött az első bukaresti beteggel érintkezett, a többiek pedig Németországból, Nagy Britanniából és Izraelből érkeztek vissza Romániába. A kórokozó megjelenése óta Romániában 25 ember fertőződött meg, közülük ötöt gyógyultnak nyilvánítottak. A román hatóságok kedden azt is bejelentették: elektronikus karkötőket akarnak bevezetni azok számára, akiket otthoni elkülönítőbe küldtek, miután járványügyi szempontból veszélyesnek számító térségekből érkeztek az országba.

"Így látni fogjuk, hogy otthon ülnek-e, vagy a plázákban lófrálnak"

- fogalmazott Nelu Tataru belügyi államtitkár. A román belügyminisztérium egyelőre 350 elektronikus karkötővel rendelkezik, a hét végéig pedig további 500-at, a következő hetekben pedig újabb 3000-et kap.

2020.03.10. 17:49

Görögországban is bezárnak az iskolák és az egyetemek

Egyelőre két hétre rendelték el zárlatot, amely az iskolák és az egyetemek mellett a napköziket és más oktatási intézményeket is érinti. Görögországban eddig 89 megerősített fertőzést regisztráltak, haláleset nem történt. Hétfőn egyebek mellett Spanyolország és Szlovákia, kedden pedig Csehország jelentette be, hogy a COVID-19 járvány miatt átmeneti időre bezárják az iskolákat.

2020.03.10. 16:18

Újabb drasztikus intézkedések Olaszországban

Lezárták a Vatikánban a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát az új koronavírus okozta fertőzés terjedése ellen bevezetett óvintézkedések részeként, miközben az észak-olaszországi Lombardia kormányzója a tömegközlekedés és a nem szükségcikkeket áruló üzletek leállítását, illetve bezárását szorgalmazta.

2020.03.10. 16:07

Van, ami már rutin járványvédelmi intézkedés a bankoknál

Már februárban megkezdték a felkészülést, egyelőre döntően a dolgozók és az ügyfelek védelmére, megelőzésre koncentrálnak, de zajlik a karantén alatti zökkenőmentes működés előkészítése is. Nagy könnyebbség lesz az azonnali fizetési rendszer és a digitális ügyintézés.

2020.03.10. 15:54

Marco Rossi üzent a szurkolóknak

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közlése szerint Marco Rossi szövetségi kapitány nem érintett a koronavírus-járványban.

2020.03.10. 15:40

Koronavírus - a turistáknak is készült tájékoztató

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kilenc nyelven készített tájékoztatót a koronavírusról turistáknak, a tájékoztatót eljuttatják a hazai turisztikai szolgáltatóknak, szakmai szervezeteknek - számol be róla a turizmus.com szakportál.

2020.03.10. 15:24

Koronavírus – Dárdai Pál nem térhetett haza

Dárdai Pál rövid látogatásra Magyarországra érkezett volna az MLSZ Oktatási Központjának meghívására, de a koronavírus-fertőzés megjelenése miatt elővigyázatossági okokból elmaradt a tervezett szakmai konferencia, amelyre meghívták a Berlinben élő edzőt.

2020.03.10. 15:03

Operatív törzs - Hamarosan korlátozhatják a sportrendezvényeket

Szerdán dönt a kormány az operatív törzs sportrendezvényekre vonatkozó javaslatáról, intézményeket arra kérik, hogy az ünnepi rendezvények megszervezősétől tekintsenek el, felkészültek arra, ha Olaszországból tömegével érkeznének haza magyarok.

2020.03.10. 14:35

Brüsszel: agresszívan le kell csapnunk a vírusra

Az egészségügyi rendszereknek időt kell nyerniük a felkészüléshez a következő időszakra, éppen ezért most a koronavírus terjedésének megfékezése a legfontosabb - jelentette ki Sztella Kiriakidész, az Európai Bizottság egészségügyért felelős tagja.

2020.03.10. 14:16

A Telekom Veszprém is zárt kapuk mögött játszik a BL-ben

A lengyelországi koronavírus-szabályok miatt a Wisla Plock sem engedhet be nézőket a jövő heti BL-nyolcaddöntőn.

2020.03.10. 13:55

Koronavírus – 14 napig tilos mindennemű rendezvény Szlovákiában

Keddtől újabb óvintézkedések léptek érvénybe a koronavírus-fertőzés terjedése miatt.

2020.03.10. 13:25

Városi karantén alatt a Kisvárda futballistái

A játékosok elővigyázatosságból – a koronavírus-fertőzés veszélye miatt – nem utazhatnak sehová.

2020.03.10. 13:06

Orbán Viktor: újra kell tervezni a költségvetést

Kormányzati segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus miatt veszteségeket elszenvedő gazdasági szereplőknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó 2020 című gazdaságpolitikai fórumán.

2020.03.10. 12:46

Csillapodott a tőzsdepánik, óvatos bizakodás a piacokon

Stabilizálódtak a piacok a hétfői masszív veszteségek után. A befektetők arra számítanak, hogy Kínában már levonulóban van a koronavírus-járvány és jönnek a gazdaság-élénkítő lépések.

2020.03.10. 12:39

Bezárnak a csehországi iskolák

Csehországban és Lengyelországban is komoly lépéseket hoztak a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében.

2020.03.10. 12:02

Koronavírus – Záródnak a futballkapuk, Barcelonában sem lesznek nézők

A koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezik jövő szerdán a Barcelona–Napoli labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját.

2020.03.10. 11:43

Koronavírus: elképesztően nőtt a cukor- és lisztvásárlás

Február utolsó hetében negyedével nőtt a hazai kiskereskedelmi láncok forgalma a koronavírus járvánnyal kapcsolatos aggodalmak, és a lakossági tartós élelmiszer készletezés miatt a Nielsen mérése szerint.

2020.03.10. 11:03

Koronavírus: a csehek már léptek

Csehország első körben mintegy 600 millió korona értékben ad kamatmentes kölcsönt a koronavírus járvány miatt pénzügyi nehézségekkel szembekerülő vállalkozások megsegítésére.

2020.03.10. 10:10

Rohamtempóban mondják vissza a májusi foglalásokat is Budapesten

A járvány terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt egyre több a visszamondott magánszálláshely Budapesten. A turisták már nem bíznak a járvány gyors lecsengésében, már a májusi foglalásokat mondják vissza.

2020.03.10. 10:05

Újabb járatokat töröl a Wizz Air

A Wizz Air bejelentette, hogy március 10-től felfüggeszti összes olaszországi járatát Olaszország miniszterelnökének az ország lezárásáról szóló bejelentése miatt, amelyet a koronavírus terjedésének megakadályozása miatt rendeltek el.

2020.03.10. 09:47

Koronavírus – Már a németek is félnek, megszólalt Merkel

Németország a koronavírus okozta gazdasági visszaeséstől fél. Már elfogadtak egy pénzügyi csomagot, de a kancellár újabb beavatkozást ígér.

2020.03.10. 09:14

Újabb három koronavírus-fertőzött Budapesten

A Szent László Kórházban már napok óta járványügyi zárlat alatt álló újabb három iráni egyetemi hallgatónál diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést.

2020.03.10. 09:05

Vuhanba merészkedett a kínai elnök

A járvány kínai gócpontjának számító közép-kínai Vuhanba látogatott Hszi Csin-ping, kínai elnök kedden, első alkalommal azóta, hogy az új típusú koronavírus a városban tavaly decemberben terjedni kezdett.

2020.03.10. 08:42

Törölte a Wizz Air a szurkolói járatait is

A Wizz Air törli a bolgár hatóságok döntése nyomán zárt kapussá tett Bulgária–Magyarország Eb-pótselejtezőre meghirdetett szurkolói járatait.

2020.03.10. 07:37

Kiköthetett a koronavírusos betegeket is szállító óceánjáró

Többnapos veszteglés után engedték végül a parthoz a Grand Princesst, 3500 emberrel a fedélzetén.

2020.03.10. 07:25

Koronavírus - A római nagykövetség üzent: magyarok, haza!

A Facebookon azt írták, aki teheti, hagyja el Olaszországot. Fontos információt közöltek az utazási korlátozásokról is.

2020.03.10. 07:12

Koronavírus - Egy miniszter is megfertőződött Franciaországban

Hat újabb elhalálozással a megbetegedés halálos áldozatainak száma 25-re emelkedett, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig meghaladta az 1200-at az országban.

2020.03.10. 06:33

Ennyit költ a magyar kormány a koronavírusra

Több mint nyolcmilliárd forintot különít el a kormány a koronavírus elleni védekezésre - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfő este közleményben.

2020.03.10. 06:22

Valóságos csoda történt az összeomlott karantén-hotel romjainál

Ötvenkét óra elteltével mentettek ki egy anyát és tízéves kisfiát a délkelet-kínai Fucsien tartományban szombat este összeomlott, karanténnak használt szálloda romjai alól.

2020.03.10. 06:00

Koronavírus - Drámai a helyzet több olasz kórházban

Sorban állás van a koronavírus-fertőzéssel leginkább érintett Lombardiában számos élelmiszerüzletnél, és ott is kötelező az egy méteres távolságtartás. Sokan otthonról dolgoznak, otthon tanulnak - számolt be a helyzetről két, Olaszországban élő magyar nő.

2020.03.10. 05:20

Eddig bírja a koronavírus a különböző felületeken

Kutatók számoltak be arról, hogy milyen felület mennyi ideig maradhat fertőző.