Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Bíróság előtt a társukat brutálisan meggyilkoló gimnazisták

Megkezdődött annak a két kaposvári gimnazistának a büntetőpere a Somogy Megyei Bíróságon, akiket egy osztálytársuk brutális megölésével vádolnak. A bíróság az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalja.

A büntetőper a vádirat ismertetésével kezdődött meg.
E szerint a két 16 éves fiú tavaly májusban egy tóhoz csalta a nagyatádi diákot, ahol olyan brutálisan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. A fiút kővel, fával és egy vésővel verték meg, majd a fiút a tóba dobták.

A nagyatádi fiú megölését a két tizenhat éves iskolás elismerte. A rendőrségen azt mondták: barátjukat azért ölték meg, mert lekezelően, agresszívan bánt velük.

A Somogy Megyei Főügyészség csaknem háromezer oldalas nyomozati anyag alapján készítette el a vádiratot. Ebben az áll, hogy a két fiú a bűncselekmény elkövetését előre kitervelte, és a bűntett elkövetésére egy hónapig készültek.

A gyilkosság előtt alaposan felderítették a tó környékét, és egy gödröt is ástak a holttestnek. Később azonban úgy határoztak, hogy az áldozatot a tóba dobják. A vádirat szerint a fiúk gyakorolták, hogy miként ölik meg társukat. A két elkövető május végén csalta a tóhoz a fiút, ahol bottal és vésővel azonnal ütlegelni kezdték, majd a brutális verés után a tóba lökték.

A két vádlottat megbilincselve hozták a bíróságra, ugyanis a fiúk tavaly óta előzetes letartóztatásban vannak. Az ügyész indítványára, valamint a védők és a vádlottak kérésére a bíró zárt tárgyalást rendelt el az eljárás bizonyítási szakaszára. A vádirat ismertetése után a bíróság várhatóan zárt ajtók mögött meghallgatja a vádlottakat és tanúkat is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×