eur:
388.86
usd:
361.86
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Wladár Sándor az úszószövetség elnöke

Wladár Sándor az úszószövetség elnöke

Wladár Sándort választották meg a Magyar Úszó Szövetség elnökének. Az olimpiai bajnok a tisztújító közgyűlésen 143 szavazattal, 5 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett lett a szervezet új vezetője.

Czene Attila korábban jelezte visszalépését, és közölte, hogy Wladár Sándort támogatja, majd a közgyűlésen Hornyák Viktor és Tóth István visszalépett. Horváth Gergely Domonkos pedig nem került a jelölőlistára.

A szervezet főtitkárának Batházi Tamást, szakmai alelnöknek Turi Györgyöt, általános alelnöknek Becsky Andrást választották meg.

Elnökségi tag lett Bodrogi Viktor, Gyepes Ádám, Gyurta Dániel, Kovács Ottó, Markovits László, Molnár Mihály, Pass Ferenc, Rákosfalvy Zoltán, Rózsa Norbert, Szentpáli Gábor, Török Enikő és Verrasztó Zoltán.

A közgyűlést kisebb botrány vezette fel, erről itt olvashat.

Az ülést azért kellett összehívni, mert a legutóbbi közgyűlésen a tagok visszahívták Bienerth Gusztáv elnököt.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×