eur:
389
usd:
362.16
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Már hivatalos: Macron nyerte az első fordulót

A végleges adatok szerint Emmanuel Macron független, centrista politikus végzett az első helyen a voksok 23,75 százalékával, Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje lett a második a szavazatok 21,53 százalékával a francia elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában. ők ketten jutottak tovább a második fordulóba.

Tőlük leszakadva, de nem jelentősen, a harmadik helyen végzett a konzervatív Francois Fillon 19,91, míg Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali jelölt a voksok 19,64 százalékával a negyedik helyet szerezte meg.

Macron vasárnap este kijelentette, hogy a

francia hazafiak elnöke akar lenni a nacionalisták fenyegetésével szemben.

Hívei előtt Párizsban tartott beszédében nemzeti egységet sürgetett.

Közölte, hogy a lehető legszélesebb körű támogatást akarja megszerezni a május 7-i második fordulóra, és azt ígérte, már hétfőn elkezd dolgozni azon, hogy többséget tudjon szerezni a törvényhozásban.

Macron - aki egy éve indította el választási mozgalmát - méltatta kampánya támogatóit is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy "megváltozzon az ország irányvonala".

Hangoztatta, hogy a mostani választások jelentős állomást jelentenek az ország történetében, hiszen a franciák elutasították azoknak a nagy pártoknak a jelöltjeit, akik az elmúlt harminc évben az országot kormányozták.

Francois Hollande francia államfő már vasárnap este telefonon gratulált Macronnak.

A hírügynökségek kiemelték, jelentős eredményt könyvelhet el a Nemzeti Front és

Marine Le Pen is, mert sem a párt, sem ő soha nem kapott ennyi (6,9 millió) szavazatot az elnökválasztások történetében.

Marine Le Pen 2012-ben az első fordulóban 6,4 millió voksot gyűjtött össze, míg apja, Jean-Marie Le Pen 2002-ben az első fordulóban 4,8 milliót, míg a második fordulóban 5,5 milliót kapott.

Az elnökválasztás második fordulóját május hetedikén tartják.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×