eur:
388.67
usd:
361.72
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

A banki különadót is mi fizetjük meg

A Magyar Bankszövetség ragaszkodik ahhoz, hogy az eredeti terveknek megfelelően az év végére megszűnjön a bankokra kirótt különadó. A szervezet elnöke kijelentette: ha mégis fennmarad, akkor a pénzintézetek az ügyfelekre terhelik annak költségeit.

A hitelintézetekre és pénzügyi vállalkozásokra 2005-ben és 2006-ban kirótt különadó fenntartása elfogadhatatlan, mert ez aránytalan terhet jelent a bankrendszer számára - mondta el a Magyar Bankszövetség elnöke az InfoRádióban.

Erdei Tamás szerint ennek az adónemnek a fenntartása azért sem lehetséges, mert így a magyar bankrendszer elveszti versenyképességét a régióban.

Különösen úgy, hogy szolidaritási adót is kell fizetniük, amelyet egyébként tudomásul vesznek - tette hozzá.

A végén az ügyfél fizet

Ha a bankokat agyonterhelik adókkal, azok nem tehetnek mást, minthogy ezt ráterhelik a piacra, ami rontja az egész gazdaság versenyképességét, vállalati csődöket és a munkanélküliség növekedését okozva - érvelt a bankszövetség vezetője.

Erdei Tamás elmondta azt is, hogy ha a kormány kitart a különadó mellett, akkor alkotmánybírósági és európai uniós versenytörvény-vizsgálatot kezdeményeznek.

A bankszövetség elnöke szerint a különadónak az lehet a következménye, hogy egyes pénzügyi szektorok kivonulnak Magyarországról.

Eleget fizettek?

A pénzügyi szakember emlékeztetett arra: a bankrendszer eddig 70 milliárd forintot fizetett különadóként, ráadásul ez az ágazat fizeti a legtöbb társasági adót.

Erdei Tamás a kamat- és a tőzsdei árfolyamnyereség tervezett bevezetésével összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy azokat már korábban is támogatta a bankszövetség.

A biztosítók sem akarnak fizetni

A kormány a megszorító intézkedések részeként a biztosítókkal is megfizettetné a különadót, ezzel azonban nem ért egyet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Forgács Zoltán, a szervezet ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: álláspontjuk szerint a biztosítók már így is éppen elég közterhet vállalnak a társasági adóval és a szolidaritási adóval.

A bejelentett intézkedések szerint ráadásul már csak 3,4 millió forint éves jövedelem alatt lehet igénybe venni az életbiztosítások után a személyijövedelemadó-kedvezményt - tette hozzá Forgács Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.

Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0

A Borussia Dortmund már a június elsejei döntő résztvevője, ma este eldől, ki lesz az ellenfele. A Real Madrid és a Bayern München csatája nyolc napja Németországban 2-2-re végződött, aki most nyer a Bernabéuban, továbbjut. Döntetlennél hosszabbítás (esetleg tizenegyespárbaj) következik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×