2023. június 30. 19:45 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Udvaros Dorottya, Sz. Bíró Zoltán, Jászai Gellért, Nagy Márton, Bán Teodóra és Böszörményi-Nagy Gergely.
2023. június 29. 18:35 Bolla Tibor: vannak tervek a metróhosszabbításra, és lenne rá utas is A 3-as és a 4-es metró meghosszabbítása is indokolt lenne, de az ezekhez szükséges források még nem állnak rendelkezésre – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatója. Bolla Tibor beszélt a 3-as metróvonalon közlekedő szerelvények orosz gyártója, felújítója elleni perről is.
2023. június 23. 16:33 A Titan minden négyzetcentijére egy Eiffel-torony súlya nehezedett A Titanic roncsának közelében megsemmisült Titan egy kísérleti jármű volt, aminek merüléseit szakértői körökben is nagyon komoly aggodalmak és viták övezték, ugyanakkor tény, hogy többször sikerrel teljesítette a küldetését – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Balogh Tamás műemlékvédelmi szakjogász, hajóroncskutató, hajózástörténeti szakíró, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti Egyesületének elnöke.
2023. június 22. 20:12 Raisz Anikó: itt a felismerés, a hulladék egyben nyersanyag is Július 1-jétől átalakul a hazai hulladékgazdálkodás és életbe lép a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is. A változás ugyanakkor nem érinti a lakossági szemétszállítást – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára. Raisz Anikó arról is beszélt, hogy a hulladék egy jelentős része értékes és másodnyersanyagként jól hasznosítható.
2023. június 16. 18:46 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Schmidt Ádám és Németh Balázs, Schiffer András, Resperger István, Rétvári Bence, Banai Péter Benő és Vukovich Gabriella.
2023. június 13. 17:05 Magyarics Tamás: nem várt szerepben térhet vissza Boris Johnson A külpolitikai szakértő szerint még lehet szerepe a brit politikában Boris Johnsonnak. Magyarics Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában Donald Trump bírósági ügyeiről és azok súlyáról is szót ejtett.
2023. június 9. 18:38 Operaház, harmadik felvonás: Ókovács Szilveszter a következő öt év terveiről Az InfoRádió Aréna című műsorának vendégeként a Magyar Állami Operaház régi-új főigazgatója beszélt a nemrég lezárult, hosszúra nyúlt pályázati időszakról, az Operaház távozóiról, a dalszínház és a nemzeti operajátszás jövőjéről illetve az Erkel Színházzal és az Eiffel Műhelyházzal kapcsolatos terveiről is. Az idén már egész nyáron játszik az Opera.
2023. június 9. 18:26 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Ókovács Szilveszter, Sz. Bíró Zoltán, Vukovich Gabriella, Kollár Lajos, Banai Péter Benő és Orbán Balázs.
2023. június 2. 19:20 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Flesch Tamás, Maruzsa Zoltán, idősebb és ifjabb Heimann Zoltán, Romsics Ignác, Ungár Péter és Gulyás Balázs.
2023. június 2. 13:07 Szerbia és Koszovó vezetője politikailag profitál abból, ha konfliktus van – mondja a Balkán-szakértő Szerbia és Koszovó között álválság van, amelyből mindkét ország vezető politikusa jól jön ki – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Németh Ferenc, a Magyar Külügyi Intézet Balkán-szakértője. Szerinte viszont Koszovó státuszának rendezése az egész Balkán nyugalmának kulcsa.
2023. május 26. 18:19 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Lánczi András, Orbán Balázs, Bogárdi-Szabó István, Baritz Sarolta Laura, Tari Annamária, Gulyás Balázs, Kemény Dénes, idősebb és Ifjabb Heimann Zoltán, Hamar Dániel és Schiffer András.
2023. május 24. 12:23 Totyik Tamás az Arénában: a tanárok nem nevelődtek tudatos munkavállalóvá A pedagógusbérek most is lehívhatók, egyetlen törvénymódosítás hiányzik hozzá – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. 58 százalékon áll a tanári átlagkereset a diplomás átlagbérhez képest, és bár kérhetnék az átlagot, annak 80 százalékát kell most szerinte megragadni – de mindenkinek. Az iskolaigazgatók szerinte jobbára fölfelé igyekeznek megfelelni, a pedagógusok mint munkavállalók tudatossága terén pedig Totyik Tamás önkritikus.
2023. május 19. 19:40 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Vashegyi György, Egeresi Zoltán, Demkó Attila, Maruzsa Zoltán és Orbán Balázs.
2023. május 19. 16:58 Orbán Balázs: a világ átrendeződésére adott magyar válasz a legfontosabb nemzetstratégiai kérdés Zelenszkij elnök állítólagos kijelentéséről, barátságtalan ukrán lépésekről, az európai parlamenti választások jelentőségéről, de még Elon Musk Soros Györggyel kapcsolatos kijelentéséről is beszélt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
2023. május 12. 19:18 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Horváth Péter, Kis-Benedek József, Sz. Bíró Zoltán, Nagy István, Lantos Csaba és Freund Tamás.
2023. május 9. 17:19 Hiába Károly a király, nagyon beleszólni nem tud a brit hétköznapokba Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az InfoRádió Aréna című műsorában a brit koronázás kapcsán úgy fogalmazott, egy dolog, hogy milyen ambíciói vannak uralkodóként, egy másik, hogy mit hagy neki a politikai rendszer. A fél szemét pedig már mindenki Vilmosra vetheti.
2023. május 8. 09:36 Gálik Zoltán: látható uralkodást szeretne III. Károly A Corvinus Egyetem docense hétfő este az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz.
2023. április 29. 09:24 Fontos változás Dés László koncertje kapcsán Torokgyulladása miatt elmarad a május 6-i Nagy Duett Koncert a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményt ehelyett szeptember 6-án tartják majd meg.
2023. április 28. 19:55 Ünnepi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Freund Tamás, idősebb és Ifjabb Heimann Zoltán, Baán László, Vashegyi György, Sz. Bíró Zoltán, Hamar Dániel, Tari Annamária, Szakonyi Károly és Baritz Sarolta Laura.
2023. április 27. 18:16 Kuzmányi István személyes vallomása a pápáról: "olyan, mint egy gyermek" Amikor valakivel találkozik, legyen szó államfőről vagy hétköznapi emberről, nincs más, nem néz jobbra, nem néz balra. Ő abban is egy jó gyermek, hogy pozitív hangulatban teljesen átadja magát annak, ami történik – fogalmazott egy nappal a budapesti pápalátogatás előtt az InfoRádió Aréna című műsorában Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője, állandó diakónus.