eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely
Sokak életét megkönnyíti az új autópályaszakasz

Sokak életét megkönnyíti az új autópályaszakasz

Elkészült és ünnepélyesen átadták szerdán az M35-ös autópálya új szakaszát és a Debrecent délről elkerülő utat, hivatalos nevén a 481-es főutat, amely összeköti az új sztrádaszakaszt a 47-es főúttal. Az autópálya új szakasza az év végig ingyenes.

Az M35-ös teljes új szakaszát két ütemben építik meg, az első ütem a sztráda első öt kilométeres szakasza volt az elkerülőig, a második szakasz az elkerülőtől Berettyóújfaluig tart majd, már a második ütem építése is folyik, azt a tervek szerint 2019-ben fejezik be.

Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára avató beszédében bejelentette, Magyarország hamarosan eléri az európai uniós átlagot a gyorsforgalmi utak tekintetében, ami azt jelenti, hogy 1000 kilométerre 20 kilométer gyorsforgalmi út jut.

Pósán László (Fidesz-KDNP), Debrecen déli térségének országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, mennyi panasz érkezett hozzá a városon átmenő kamionforgalom és a csomópontok túlterheltsége miatt. A most elkészült elkerülő és az új főútvonal csökkenti az utak terhelését, biztonságosabb, gyorsabb lesz a közlekedés, és csökken a légszennyezettség is – sorolta. Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője annak adott hangot, hogy a közeli települések - Mikepércs és Sáránd - lakói hamarabb érnek be Debrecenbe. Debrecen polgármestere, Papp László (Fidesz-KDNP) a város évtizedes álmának megvalósulását látja a beruházásban, amelyhez a magyar kormány óriási támogatást nyújtott. Hozzátette, 2013 és 2020 között 20-25 százalékkal nő a forgalom, ezért fontos az elkerülő utak megépítése, a megyeközpont útjainak tehermentesítése.

Papp László elmondta, a térség gazdasági fejlődésének záloga a város déli gazdasági övezetének bővülése, aminek eredményeként tízezer ember találhat itt munkát. Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója, a beruházás főbb műszaki adatairól elmondta, 17 milliárd forintból készült el a kétszer kétsávos új autópálya-szakasz leálló sávval, középső elválasztó sávval, két csomóponttal az M35-ös és a 4. számú főút, illetve az M35-ös és a 481. számú főút csatlakozásánál. Az 5,5 kilométer hosszú kétszer egysávos 481. számú főútvonal az M35-öst köti össze a 47-es főútvonallal Mikepércs alatt. Ennek költsége nettó ötmilliárd forint volt.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×