eur:
388.95
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály
Megszűnhet a tartós tankönyv

Megszűnhet a tartós tankönyv

Az InfoRádió úgy tudja, hogy az általános iskolák alsó tagozatán megszűnhet a tartós tankönyv. Az első és második évfolyamon már megtörtént a jogszabály-módosítás, de Palkovics László oktatásért felelős államtitkár azt mondta, elképzelhető, hogy a 3. és a 4. évfolyamon is végrehajtják a változtatást.

Bár már tavaly óta nem kötelező az általános iskolák első és második osztályában a tartós könyveket használni, az Emberi Erőforrások Minisztériuma csak a napokban módosította az erre vonatkozó rendeletét.

A tárca elsősorban az életkori sajátosságokkal indokolta a döntést. Kiemelve azt is, hogy a tankönyv érzelmi kapcsolat is egy kisiskolás számára. A tartós tankönyv ezzel szemben nem a gyermeké, az iskola könyvtárából kell kikölcsönözni, év végén pedig vissza kell adni, ezért nem lehet például beleírni.

Megszűnhet a tartós tankönyv

Kereszty Péter, a Tankönyvesek Országos Egyesületének elnöke azt mondta: az első és a második osztályban a tartós tankönyv megnehezítette az oktatómunkát.

„Azt mondják az alsós tanító kollégák, hogy ezek a könyvek mindig is gyakorlatilag munkatankönyvekként működtek: írtak bele, bejelöltek benne dolgokat, ebbe a könyvbe kerültek bele jutalompontok vagy ábrák.

Tehát teljesen lehetetlenné vált a munka azáltal, hogy ezek tartós tankönyvekként kerültek használatba.

Nagyon sok esetben a szülők át sem vették ezeket a tartós tankönyveket, így az ingyen tankönyv csak látszólag volt ingyen, mert a szülők a saját zsebükbe nyúltak, és megvették ezeket a könyveket” - számolt be Kereszty Péter.

A tartós tankönyvek kötelező használata ellen több pedagógiai szervezet tiltakozott azt követelve, hogy vezessék ki ezt a rendszert az első négy évfolyamról.

Az oktatásért felelős államtitkár az InfoRádiónak azt mondta, elképzelhető, hogy rövidesen döntenek erről, vagyis megszűnik az alsó tagozatban ez a rendszer.

„Kiderült, hogy az az igény, hogy az első-második osztályban – majd megbeszéljük, de szerintem akár még a harmadik-negyedik osztályban is – ne kelljen visszaadni a tankönyvet, meg lehessen tartani. Valószínűleg ebbe az irányba szeretnénk haladni. Erről egyeztetni fogunk, és meglátjuk, hogy a Köznevelési Kerekasztal – vagy ennek az utódszervezetének – a véleményét ki fogjuk kérni, és utána megnézzük. Ha egyébként ez az igény, akkor azt gondolom, hogy

ezt nagyon gyorsan el fogjuk dönteni.

Mindenképpen sietünk, hogy bármilyen döntés is születik, a következő tanévben már egyértelmű legyen” - jelentette ki az oktatásért felelős államtitkár.

Palkovics László azt mondta, hogy a változással járó plusz forrást az első és a második osztályosok esetében már beépítették a tankerületek költségvetésébe, a 3., 4. osztályosokat érintő módosításról pedig akár már tavasszal dönthetnek.

A tartós tankönyveket a második Orbán-kormány vezette be, hogy ez enyhítse a családok és a költségvetés terheit. Az oktatáskutatók többsége szerint használatuk alapvetően csak a szöveggyűjteményeknél és az atlaszoknál lehet indokolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×