eur:
388.82
usd:
360.76
bux:
68684.18
2024. május 7. kedd Gizella

Szigorú ellenőrzés a Dunán

Egy nemzetközi akció keretében fokozottan ellenőrzi a Dunán veszélyes anyagot, illetve hulladékot szállító hajókat a rendőrség.

A Dunai Vízirendészeti Kapitányság vezetője az InfoRádióban elmondta: az akciót az Aquapol, a Rajna- és Duna-menti országok vízirendészeteit összefogó szervezet tíz tagországában egyszerre hajtják végre este 10-ig.

Tóth Zoltán alezredes hozzátette: 53 rendőr, 10 rendőrhajó és 9 gépkocsi vesz részt az akcióban.

A tervek szerint az Aquapol szervezésében idén még két kiemelt ellenőrzési akciót tartanak: az egyikben a vízijármű-vezetők ittasságát ellenőrzik, a másikban pedig azt, hogy betartják-e az üzemidőre és pihenőidőre vonatkozó szabályokat.

A Dunán tavaly 26 ezer hajó lépett be vagy ki Magyarországra, a rendőrök által feltárt 700 szabálysértés döntő többségét nagyhajóval követték el.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×