eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

A Fidesz nem szavazza meg az adótörvényeket, de támogat egy MSZP-s módosítást

A Fidesz nem szavazza meg hétfőn a parlamentben az adótörvényeket, ugyanakkor az ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az önkormányzati és területfejlesztési bizottság szocialista módosító javaslatát - mondta Varga Mihály az InfoRádiónak. A Fidesz alelnöke szerint ennek előnye, hogy nem szűkítené az önkormányzatok lehetőségeit.

A Fidesz alelnöke az InfoRádiónak kiemelte: a hatályos törvények alapján jelenleg az önkormányzat döntésétől függ, hogy milyen alapon vet ki helyi adót, az építmény hasznos területe vagy számított értéke alapján. A kormány azonban megszüntetné az önkormányzatok választási lehetőségét, és csak a számított érték alapján engedné kivetni az építményadót, amely a Fidesz szerint az ingatlanadózás lehetőségét teremtené meg - hangsúlyozta.

Varga Mihály kifejtette: a Fidesz ezért hétfőn támogatja majd az önkormányzati és területfejlesztési bizottság zárószavazás előtt benyújtott MSZP-s módosító indítványát, amely szerint továbbra is megmaradna az önkormányzatok választási lehetősége, vagyis maradna a jelenlegi gyakorlat 2008-ban is. A fideszes politikus felszólította a kormányt, hogy álljon el az ingatlanadó bevezetésétől.
A Fidesz is benyújt egy módosítót, amely végképp kizárná a lehetőségét az ingatlanadózás bevezetésének, és arra kéri a kormánypártokat, hogy támogassák majd ezt az indítványt - tette hozzá Varga Mihály.

A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetése pénteken döntött arról, hogy erre a két módosítóra szavaznak majd igennel, a törvény egészét azonban elutasítják, mert szerintük "több sebből vérzik", és növeli az adóterheket - közölte a politikus.

Erre a megoldásra azért van szükség, mert ezen a héten hétfőn, az adótörvényekhez érkezett módosító javaslatok szavazásakor ugyan a Fidesznek és az MSZP-nek is volt ehhez hasonló javaslata, azonban egyik sem kapott többséget - vélekedett Varga Mihály. Hozzátette: emiatt maradt a mindenki számára legrosszabb variáció, ami csak a számított érték szerint enged építményadót kivetni.

Jelenleg az önkormányzatok 99 százaléka négyzetméteralapon számítja ezt a helyi adót, és csak 3-4 olyan helyhatóság van, amely a számított értéket veszi alapul - hangsúlyozta a Fidesz alelnöke.

Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz ebben a kérdésben is egyik napról a másikra változtatja véleményét. A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy az ingatlanadó ügye azért alakult így, mert a Fidesz nem szavazta meg az arról szóló előterjesztést a Parlamentben.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×