eur:
389.59
usd:
361.74
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A metrógödörben fogadja Demszky a francia elnököt

Az InfoRádió úgy tudja, hogy Demszky Gábor az épülő 4-es metró Gellért téri munkagödrében fogadja a pénteken Magyarországra látogató Nicolas Sarkozy francia államfőt.

Mint azt az InfoRádió megtudta, a pénteken Budapestre látogató Nicolas Sarkozy francia elnök a 4-es metró Gellért téri épülő állomásán találkozik Demszky Gáborral. A főpolgármester ezt maga is megerősítette az InfoRádiónak.

Demszky Gábor hozzátette: nemcsak ő, hanem Nicolas Sarkozy is a metrót szemelte ki a találkozó színhelyéül.

A francia elnöki hivatal múlt hét csütörtökön jelentette be a köztársasági elnök magyarországi látogatását. A magyar származású francia államfő Sólyom László köztársasági elnökkel és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel találkozik majd.

Nicolas Sarkozy Budapesten várhatóan megerősíti, hogy Párizs új kapcsolatokat kíván kialakítani a közép-európai országokkal, különös tekintettel arra, hogy 2008 második félévében Franciaország tölti majd be az Európai Unió soros elnökségét.

A DBR Metró projektigazgatóság vezetője az InfoRádió érdeklődésére elmondta: egy százalék az esélye annak, hogy az árvíz miatt felduzzadt talajvíz problémát okozzon a Gellért téri metróállomásnál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×